Anyanyelvi őrjárat

Ne légy kíváncsi, mert hamar megöregszel! – tartja a közmondás. Ám ez nem változtat azon, hogy nemcsak a nyíladozó értelmű kisgyerekben, hanem a felnőttekben, még az élemedett korúakban is ott mocorog a kíváncsiság, a megismerés vágya. Mivel foglalkozásom, hivatásom folytán én ennek az örök emberi tulajdonságnak számos nyelvi vonatkozású példájával találkozom, ma ezek közül idézek fel párat.
1. Miért nevezzük a háziszárnyasokat baromfi-nak, holott például a lónak, amely csakugyan barom, az ivadéka is csak csikó, majd ló lesz, nem pedig csirke vagy tyúk? Látszólag csakugyan logikátlan ez a megnevezés, ám a honfoglalás előtti időkben valamelyik török nyelvből átvett barom szavunk eredetileg azt jelentette: ’vagyon’. Ebből a jelentésből már a magyarban ’jószág’ értelem fejlődött ki, mégpedig azért, mert az állattenyésztő magyar törzsek vagyoni helyzetét az állatállomány nagysága határozta meg. Ennek ismeretében már nem is látszik logikátlannak a baromfi elnevezés, hiszen voltaképpen a tyúk, a kakas és minden háziszárnyas: jószág, mégpedig aprójószág! Nem is áll olyan távol a baromfi a barom-tól?
2. A majd’ mindenki átal ismert Kossuth-nóta így kezdődik: „Esik eső karikára, / Kossuth Lajos kalapjára.” Ez a karika szó vajon Kossuth Lajos karika alakú kalapjának karimáját jelenti?” Aligha, ugyanis sem a kalapot, sem a karimáját nemigen hívták soha kariká-nak. Ellenben a karikára a népnyelvben – főleg a Dunántúlon – azt is jelenti: ’körben, körös-körül’. Beborult karikára – hallani például Balatonfőkajáron, de Szabadhídvégen, Lajoskomáromban, Perkátán és másutt is, s ennek jelentése: körös-körül felhős az ég, az egész látóhatár. Nagyon valószínű, hogy a Kossuth-nótában is ilyen értelemben szerepel a szó.
3. Miért nevezik az APEH illetékesei bevallás-nak az adóköteles polgárok személyi jövedelemadóra, járulékra stb. vonatkozó közléseit? Miért kell ezeket bevallanunk, mint ha valamilyen bűncselekménnyel gyanúsítanának? Szellemes kérdés, de a bevallás, adóbevallás védelmében el kell mondanom, hogy ezeknek a szavaknak óriási hagyományuk van nyelvünkben. Már az éppen 145 éve megjelent, hatkötetes Czuczor–Fogarasi-féle nagyszótárban ott szerepel az adóbevallás szó. Jelentése: „Bevallás, mely szerint az adóköteles személy az illető adóhivatal előtt fölfödi az adóalapot, melytől adóznia kell”. De hagyomány ide, hagyomány oda, kétségtelenül jobb lenne, ha adóbevallás helyett inkább adónyilatkozat-ot kérnének tőlünk. Az adónk akkor sem lenne kevesebb, de abban a szóban legalább semmi sem emlékeztetne valamiféle rosszízű vallatásra!