Anyanyelvi őrjárat

Mindnyájunkkal előfordulhat, hogy valamelyik szavunkba beszéd közben önkéntelenül beleérzünk egy másik szót, s ennek következtében a szóalakot módosítjuk. Lehet, hogy észre sem vesszük. Ha azonban ez meg is ismétlődik, még az is elképzelhető, hogy egyéni szókincsünkben ez az új szóforma lassan kiszorítja a másikat. Ha pedig egy-egy szó esetében sokunkkal esik meg ugyanez, akkor nyelvünkben előbb-utóbb a beleérzéses forma válik törvényessé. Ilyet is tudnék mondani jócskán, de hasznosabbnak érzem néhány olyan példa megemlítését, amelyben nincs itt az ideje a befogadásnak, tehát amelynek használatáról inkább le kellene szoknunk.
Elódáz. Olykor még írásban is feltűnik ez a hosszú ó-s forma, holott a szó korántsem azt jelenti, hogy valaki ódaírással tölti az idejét, hanem hogy valamit elhalaszt. Mivel az oda határozószó rejtőzik benne, ez a helyes forma: elodáz.
Izzig-vérig. Főleg élőszóban találkozunk vele. Akik így mondják, hosszú, azaz kettőzött z-vel, azoknak talán az izzik ige, az izzó szenvedély vagy az izzé-porrá zúz kifejezés jár az eszükben, miközben az izzig-vérig formával élnek. De téves úton járnak, mert a szóban forgó kifejezésben ’izület, porcika’ jelentésű íz szavunk rejlik. A helyes forma tehát ízig-vérig. Jelentése: ’teljesen, minden ízében’.
Ismeri a dörgést. Ez a szólásunk eredetileg a vadászat szaknyelvébe tartozott, csakhogy akkor a dörgés helyett a dürgés szerepelt benne. A dürgés jellegzetes vadászati műszó, amely a fajdkakas tavaszi párzását, ennek időszakát, valamint a fajdkakas ilyenkor hallatott, kattogó, morgó hangját idézi fel. Amióta kiszakadt a vadászat szaknyelvéből, s ’jártas valamiben’, illetve ’jól ismeri valaminek az elintézési módját’ értelemben szólássá lett, benne a sokak által nem is ismert dürgés szót egyre gyakrabban a dörgés váltja fel. Végül is nem nagy baj ez, már csak azért sem, mert maga a dürgés szakszó is a dörgésből jött létre, szóhasadás útján, de szótáraink és szólásgyűjteményeink azért jelzik, hogy e szólás formája így helyes: ismeri a dürgést.
Törzsgyökeres. Élőszóban nem ritkán halljuk, sőt néha már írásban is előfordul ’a nép vagy a nyelv jellegzetes tulajdonságait tisztán mutató’ értelemben. Nem is csodálkozhatunk ezen, mivel van egy törzsökös szavunk is, amely ugyanebben a jelentésben használatos. Ám ez a törzsgyökeres mégis hibás alak, ugyanis benne nem a törzs, hanem a ’növény szárának a földben, illetve közvetlenül a föld felett levő része’ jelentésű tő szavunk rejtőzik. A helyes forma, amelyben a többé-kevésbé hasonló jelentésű tő és gyökér szó erősíti, nyomatékosítja egymást, ez: tősgyökeres.
Grétsy László