Az én képernyőm

Régen volt az, amikor Horst, a drezdai tanár és felesége minden évben a szomszédunkban nyaralt a balaton-felvidéki szőlőhegyen. Siposék adták ki nekik házuk felső szintjét, amely egy nyolc négyzetméteres lebetonozott szobából és egy zuhanyozófülékéből állt, s ahová esténként fém csigalépcsőn mászott fel a pipacsvörösre sült német házaspár. Kettővel arrébb, a környék legnagyobb házának kertjében egymás mellett parkolt a DDR felségjelű Trabant és a D-s Mercedes – jelentősen megkönnyítve dolgomat, amikor kisiskolás gyerekem egyszer megkérdezte, mi a különbség a két Németország között. A lényegesebb különbségeket persze nem volt enynyire egyszerű demonstrálni, de egy másodikos kislánynak ez is megtette. Később azt is elmeséltem neki, miért kellett Csopakon találkoznia a két testvérnek, holott az egyik Erfurtban, a másik meg Nürnbergben él…
Húsz-huszonöt éve sok balatoni kertből hallottunk német szót. Hatalmas házak épültek mindenütt, számítva a magabiztos, hozzánk képest gazdag nyugatnémetekre és a szerényebb pénztárcájú, de szerényebben is viselkedő keletnémetekre. Ma ezek a házak eladhatatlanul, üresen konganak.
Mert hát eltűntek a dombokról a német nyaralók. Ám, mint ahogyan múlt vasárnap a Naplóban láthattuk a TV2-n, megvannak, csak éppen nagyon másfajták. Amúgy pedig a déli partra tették át székhelyüket. Ezt, mondjuk, látván a riportot, az északi partiak szemszögéből cseppet sem sajnálom. Annál inkább együtt lehet érezni a széplakiakkal, zamárdiakkal, siófokiakkal, akik ezt a hordát kénytelenek elviselni a balatoni nyár két hónapjában. A német s méginkább a holland suhancok úgy viselkednek, mint ahogyan otthon vélhetően soha nem tennék. A szinte állandó részegség állapotában üvöltöznek, randalíroznak kora estétől hajnalig, és jelképesen, de szó szerint is tesznek a magyarokra. A riport részben rejtett kamerával készült, és meggyőzően bemutatta, milyen az, amikor az otthon egyenként bizonyára normálisan élő diákok, munkásfiúk csordába verődve minden mértéket elveszítenek. Bár nem mindig rokonszenves a riporter Papp Gergely népnevelő stílusa, ezúttal azonban nagyon is azonosulni lehetett felpaprikázódásával. Különben pedig az idegenforgalomból élők elgondolkodhatnának azon, hová tűntek a trabantos-mercedeses, szolid családok. Ja, hogy ők ma már nem érnék be akármivel, nekik már a kedvüket kellene keresni?