Kisvárosi operavarázs

Tizenhat éves lehetett Almássy Zsóka, amikor egy reggel arra ébredt, hogy elment a hangja. S ő, a zeneművészeti középiskola ügyeletes üdvöskéje nem énekelhetett egy egész éven át. Ma már, felnőtt fejjel igyekszik a jobbik végénél megfogni az esetet.
– A sors elintézte nekem, hogy sose bízzam el magam, legyen bennem a művészet iránti alázat. Azóta úgy gondolok az énekhangomra, mint egy mulandó adottságra, amolyan égi ajándékra – meséli novaji házuk teraszán. Körben csak a hegyek sörényét látjuk, a falusi csendben nem is hiányzik a nyüzsgés. 
Nem feledhetjük persze a tényt, hogy a világ operaházait rendre nagyvárosokban építették. Zsóka viszont a szó szoros értelmében belebetegszik a városi létbe, merthogy szmogallergiában szenved. Az élet viszont úgy hozta, hogy miután elvégezte a zeneművészeti főiskolát, s szépen állást vállalt Egerben, egyúttal megkapta az értesítést arról, hogy felvették a Zeneakadémiára. Mivel nem tudott választani a kettő közt, titokban tartotta a főállását – ma is az Eszterházy Károly Főiskolán dolgozik docensként –, s közben járt a Zeneakadémiára, ahol az évfolyamon ő volt az egyetlen operaénekes. Bár a tehetségét elismerték, mégis úgy érezte: haldoklik Pesten.
Az operát azonban Egerben sem kell nélkülöznie az énekművésznek, hiszen immár tizedik éve rendezik meg azt a gálaműsort, melynek Almássy Zsóka a háziasszonya. Az idén olyan neves operaénekesekkel lépett fel, mint Tokody Ilona és Fekete Attila, s helyet kért a műsorban St. Martin is. E hangversenyek hagyománya jórészt annak köszönhető, hogy Zsóka férje, Pálfi Zoltán – a helyi Gárdonyi Géza Színház művésze – nem átall évről évre ügynöki szerepbe bújva bekopogni a lehetséges mecénások ajtaján. A színészi rutin segít neki, hogy jó képet vágjon az elutasításhoz is, és akkor se mérgelődjön, ha tíz emberből csak egy fogadja az irodájában.
– A titkom az – tréfálkozik Zoltán –, hogy megpróbálom a művészetet úgy eladni az üzletembereknek, mintha az létszükséglet volna számukra. Pedig mit adunk mi a pénzükért? Legfeljebb egy pillanatot, egy emlékezetes élményt.
Valami bűbáj folytán mégis minden évben megnyílnak a bukszák. S abból is erőt meríthet a művészházaspár, hogy amikor feltárcsázzák Tokody Ilonát, az énekesnő tétovázás nélkül igent mond.
Almássy Zsóka lelkét hónapokig melengetik ezek a koncertek. Olyanok neki, mint afféle kisvárosi varázslatok. A vidéki operaénekes nem áradozik a művészetéről, nincsenek sztárallűrjei. Legfeljebb annyit mond, hogy én is értsem a dolgot:  
– Ez a szenvedély megfog, torkon ragad, kivág a színpad közepére, s megint azon veszem észre magam, hogy énekelek…