Antik tárgyak apostola

– Vásárol is régiséget, vagy csak tanulmányozza és ír róla?
– A férjem minden reggel ezzel enged el otthonról: „Judith, mondd utánam hangosan: nincs szükségünk további székekre a lakásban!”
– És hat a mondóka?
– Nem. Ez nálam szenvedély. Járom a régiségkereskedéseket, piacokat, s ha a pénztárcám megengedi, boldogan térek haza egy-egy újabb kinccsel.
– Csak székben utazik vagy mást is keres?
– Én soha nem keresek, engem megtalálnak a szép tárgyak. És persze aztán mindig lebukom. A barátnőim, amikor nem tudnak ellenállni egy-egy drága új ruhának, este felveszik, s mikor a férjük rákérdez, hogy netán ez megint egy új darab-e, szemük nem rebben a válasznál, hogy ugyan, ez egy régi rongy. Ezt én egy székkel nehezen tudom eljátszani!
– Magyarországon vett már valamit, széket vagy egyebet?
– A magyar iparművészet fantasztikus üveg- és kerámiacsodákat produkál évszázadok óta. Erről az albumomban is sokat írok. Imádom a szép kerámiát, így nem mehetek el anélkül, hogy egy szép Zsolnay vázát ne vigyek haza. Ugyanakkor láttam Budapesten Demetre Chiparus-szobrokat is árulni, ami ugyancsak nagy csábítás, hiszen az art deco e csodálatos szobrásza nem csak a világ egyik legjobbja, de életemben először Edinburghban egy eredeti Chiparus-szoborra alkudtam. Végül nem lett az enyém, mert édesapám úgy gondolta, az ösztöndíjam kétszeresét ne költsem egy szoborra. Az akkor 190 font volt, ma már egy vagyont érne.
– Ön hogy dönti el, mitől jó egy tárgy: egy szék, egy váza, egy lámpa? Mennyire szubjektív a döntés?
– Egy tárgy felfedezéséhez idő kell. Alaposan megvizsgálom, felfedezem rajta az egyes részleteket, a kimunkáltságát, a jellegzetes vagy éppen rendhagyó stílusjegyeit. A döntés szubjektív, persze, de ez nem baj.
– Régiséggyűjteményének darabjai használhatók is valamire, vagy egyszerűen csak értékesek?
– Gondolom senki, így én sem szeretnék egy múzeumban élni. A bútorokra ülünk, az üvegből iszunk, az ékszereket hordom. Van olyan porcelán nyilván, amelyre jobban vigyázok, mert az benne van a pakliban, hogy amit használnak, az néha eltörik. Van például egy 1676-ból származó holland kaspóm, melyet egyszer már 17 darabból ragasztottak össze vagy 150 éve. A bejárónőnk előszeretettel tesz bele egy-egy cserép virágot, mondván, erre van, nem?
– Mi vonzotta a régiséghez?
– Olyan korszakban nőttem fel, mikor a családok még fizettek is azért, hogy jöjjön az ószeres, s vigye el a régiséget otthonról. Az én szüleim is ezt tették. Ez nekem nagyon tetszett, s komolyan felmerült bennem, mi lenne, ha az ószeresi pályát választanám. Így lettem művészettörténész, majd kezdtem írni iparművészetről, s kezdtem gyűjteni ezt-azt.
– A családja is vonzódik az ön hobbijához? Szeretik ezt az antik világot, mellyel körülvette magát?
– Egyszer a kislányomat hoztam el egy osztálytársától. Mikor elbúcsúzott a barátnője mamájától, kis sóhajjal azt mondta: „Olyan jó volt egy olyan házban játszani, ahol vannak száz évnél fiatalabb székek is.” Ma már felnőtt, s nagyobb megértéssel viseltet a hobbim iránt.
– Nagyon igényesek az albumai. Mennyi ideig készíti ezeket?
– Volt, amelyikhez csak a fotókat három évig válogattam. A Stílus és forma is lassan készült, mert 300 év fontos irányzatait és tárgyait illusztrálni nagy kihívás volt. A magyar kiadásra kifejezetten büszke vagyok.