Anyanyelvi őrjárat

Szükség van-e már új helyesírási szabályzatra, s ha igen, annak milyen irányban és milyen mértékben kell eltérnie a jelenlegitől? Fontos nemzeti kincsünkről van szó, ezúttal erről adok hát tájékoztatást.
Első helyesírási szabályzatunk nem sok híján két évszázada, 1832-ben jelent meg. Ám mivel a világon minden örökösen változik – természetesen a nyelv is –, az a szabályzat már rég nem érvényes, hanem időről időre jöttek az újabb, javított és bővített változatok, általában a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában. A harmadik kiadás 1927-ben jelent meg, a kilencedik 1950-ben, a jelenleg hatályban levő 11. kiadás pedig 1984-ben.
Csakhogy azóta újból eltelt csaknem egy negyed század. Sokan úgy látják, hogy már ismét itt az ideje az akadémiai helyesírási szabályzat felfrissítésének. Új szavak beiktatása menet közben is lehetséges, ám az utóbbi két és fél évtized olyan változásokat is magával hozott, amelyeket már nem lehet pusztán a szótári rész szóanyagának módosításával érvényesíteni. Szükségesnek látszik pl. két kötőjel együttes használatának valamilyen szabályozása, mivel erről eddig a szabályzatban egyetlen szó sem esett (pl. Nobel-díj-átadás). Kívánatos a napjaink nyelvi gyakorlatához igazodó szabályozás a különféle számsorok, dátumok írásában. Nagyon elkél néhány módosítás a külön- és egybeírásban, a kis- vagy nagybetűs írásban, bizonyos földrajzi nevek -i képzős alakjának a kiejtéshez igazodó és egyúttal a célszerűséget is szolgáló írásában.
Az új szabályzat elkészítését fontosnak tartók éppen ezért munkához láttak, és idén nyáron be is mutatták az érdeklődőknek többévi munkájuk eredményét. Ez a szabályzat alapjaiban nem változtatja meg a jelenlegit, hanem inkább csak finomítja, napjainkhoz igazítja, itt-ott kiegészíti. A készítők azóta már sok dicséretet és sok bírálatot is kaptak munkájukért, de ami különösen fontos: számos figyelmet érdemlő javaslatot is. Ezért az év hátralevő részében még lesz egy-két munkaülés a hasznosítható javaslatoknak a szabályzatba való beépítésére, s azután kiderül, a Magyar Tudományos Akadémia áldását adja-e az új, immár 12. kiadásra.
Ha igen, annak szerintem csak örülhetnénk. Egyrészt azért, mert bár a helyesírás összes nehézségét ez sem oldja meg, semmiképpen sem rosszabb, hanem jobb, korszerűbb elődjénél. S a körülötte zajló vita mindenkit ráébreszthet arra, hogy milyen fontos nemzeti ügy számunkra helyesírásunk ügye.