Mázlink van?
Szerethető: ez a jelző illik legjobban az operatőrből rendezővé lett Keményffy Tamás bemutatkozó játékfilmjére. Szerethető, mert végre nem a népszínművek giccses-hamis modorában próbálja meg bemutatni a magyar falusi életet, mint tette azt például a Megy a gőzös nemrégiben. Persze az a megközelítési mód sem eredeti, amit a Mázli választ (a kusturicás karneváli vadromantika és a cseh kisrealista szatíra egyfajta ötvözete), de ettől még (többé-kevésbé) működik.
Szerethető figurákat sikerül megteremtenie egy szerethető faluban: a filmbeli Ógyarmat a magyar–osztrák határon helyezkedik el, állandó kisebbségi komplexusban a gazdagabb sógorok közelsége okán. Így aztán amikor a falu akaratos különce véletlenül megfúr egy olajvezetéket, a helyiek kapva kapnak a lehetőségen, és gyorsan árulni kezdik az ölükbe hullott kincset – sőt anynyira belejönnek, hogy a lebukásuk után az egész világgal szembeszállnak, csak abbahagyni ne kelljen.
Szerethető – a jelző magában foglalja azt is, hogy korántsem tökéletes műről van szó. A Mázli számos dramaturgiai sebtől vérzik, időnként kusza a történetvezetése, a szerelmi szál feleslegesnek tűnik, és bármilyen jó benne Lukáts Andor, egyszerűen végig képtelenség elhinni róla, hogy parasztember. Mindezek ellenére azonban a film a legfőbb vállalásait teljesíteni tudja: vicces, kiválóan képes szórakoztatni másfél órán keresztül, és még a magyar és osztrák néplélek közti különbségről is van némi mondanivalója.
(Színes, magyar–német vígjáték, 88 perc)
