Hódoljatok, királyok!

 Miért is? Mert a távoli Róma mindenható ura, Augustus császár népszámlálást rendelt el, neki pedig Betlehembe, Dávid városába kell tartania, mivel jegyese, József a nagy király nemzetségébe való, tehát ott vétetik lajstromba. Amikor végre megérkeznek, Mária érzi, közeledik a szülésének órája. A fogadóban azonban nincsen már hely a pár számára, ezért egy istállóba szorulnak. Mária itt hozza világra a fiát, Jézust.
S amikor megpillantja a gyermeket, elfelejt minden fáradságot, megpróbáltatást, arca sugárzik a boldogságtól!
Kezdetben ugyan hűen ragaszkodtak a művészek a Biblia leírásához, s a jelenetet istállóba – korábban barlangba – helyezték, ám a XVII–XVIII. században már palotákba tették át a helyszínt: egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy Isten fia, aki tehát maga is Isten, vagyis a világ ura, istállóban szülessen meg, bűzben, az állatok között.
Szívesen festették a művészek azt a jelenetet is, amikor a pásztorok megérkeznek a kisdedhez, s kifejezik imádatukat. De nemcsak őket ábrázolták, hanem bámészkodókat is, akik számára általában a kortársaik arcvonásait kölcsönözték.
A királyok hódolatának megfestésével pedig azt fejezték ki, hogy Jézus előtt az egész világ leborul. A három király közül ezért az egyik általában fiatal, a másik középkorú, a harmadik idős. Az egyik világos bőrű európai, a másik afrikai szerecsen, a harmadik ferde szemű ázsiai. Sőt, ha a mű Amerika megismerése után készült, akkor esetleg indián.
A modern időkben aztán eltűnt a festményekről Jézus és Mária, a pásztorok és a királyok, jött helyette a karácsonyfa, és sokszor a modern kor emberének életérzése, a magány. Számukra éppen a lényeg veszett el, a szeretet, az együvé tartozás érzése. Az a meghittség, amit a középkori festmények ábrázolnak Mária, az anya és Jézus, a gyermek között.