Nekünk mesék kellenek!

Valami Amerika 2.
Az utóbbi tíz év legsikeresebb magyar filmjét hozta tető alá 2002-ben az akkor elsőfilmes Herendi Gábor, és mivel aztán a pályája a későbbi filmjeivel (Magyar vándor, Lora) talán nem pont úgy alakult, mint ahogy tervezte, logikusnak tűnt a visszatérés az első sikerhez – egy folytatás erejéig. A Várnai testvérek életét néhány évvel az első rész cselekményének vége után láthatjuk ismét: Tamás elkészítette a filmjét, amely hatalmasat bukott, Ákos nője Amerikába szökött a csaló Alex-szel, András pedig továbbra találja a helyét. Amikor Alex újra felbukkan, megpróbálják belőle kiszedni a tartozását, de csak egy újabb szerződést kapnak: egy musicalt kell színpadra állítaniuk, cserébe a maffiózó Bala fizet nekik – ha a lánya lehet a főszereplő.
Visszatér tehát az összes fontos szereplő az első részből, és visszatér minden, ami miatt akkora siker lett a Valami Amerika: profizmus, poénok, érzelmek, sok fordulat, és csipetnyi önirónia. A második rész még az elsőnél is kevésbé veszi komolyan saját magát, de az új szereplők (Csuja Imre, mint maffiafőnök és Tompos Kátya, mint a papa szeme fénye) új színt és új lendületet vittek a történetbe.
(Színes magyar vígjáték, 110 perc, bemutató: december 18.)

Ausztrália
Baz Luhrman az egyik legfurcsább rendező a világon: az ausztrál filmes operarendezésből váltott át a mozira, és furcsa, eklektikus, posztmodernen giccses stílusát vagy rajongás, vagy utálat övezi. A Kötelező táncok, a Rómeó + Júlia és a Moulin Rouge után azonban Luhrmann bejelentette, hogy ezentúl másfajta filmeket fog készíteni: romantikus történelmi eposzokat, amelyek közül az elsőt a hazájának szenteli.
Filmjének hőse egy angol arisztokrata hölgy, aki Ausztráliába érkezik, hogy segítsen a férjének a megörökölt birtokaik eladásában. A férj azonban váratlanul elhalálozik, és a nő egyedül marad a hatalmas kontinensen egy országnyi méretű birtokkal és egy hadseregnyi marhacsordával. Kénytelen egy faragatlan helyi cowboy segítségét kérni, hogy a csordát áthajtsák az ország túlsó felére. Együtt teszik meg a lehetetlennek tűnő utat, közben persze érzelmek is szövődnek közöttük, de mire teljes lenne a boldogság, kitör a második világháború Ausztráliában is...
Az Ausztrália igazi ausztrál szuperprodukció: Ausztráliában forgatták, a leghíresebb ausztrál színészek (Nicole Kidman, Hugh Jackman) tértek haza a kedvéért Hollywoodból, és a végeredmény Baz Luhrmann szándéka szerint a 21. század Elfújta a szél-je lesz.
(Színes, szinkronizált amerikai-ausztrál romantikus dráma, 166 perc, bemutató: december 25.)

Esti mesék
Ha jön a karácsony, jönnek a családi filmek és a vígjátékok, leginkább pedig a családi vígjátékok. Adam Sandlert eddig nem pont az ilyen fajta komédiákból ismerhettük, hisz az egyéniségéhez sokkal jobban illenek a felnőtteknek szánt humorral (legtöbb esetben altesti poénokkal) teli ökörködések, de a (bevételek tekintetében szinte mindig) sikeres komédiás ezúttal úgy döntött, kipróbálja magát e téren is. Döntésében befolyásolhatta, hogy a film főszereplőjének karaktere igazán közel állhat a szívéhez: egyszerű lelkű, bárdolatlan humorú, enyhén gusztustalan, de annál jobb lelkű fiú ő, aki karbantartóként dolgozik egy luxushotelben. Mivel a nővére váratlanul elutazik, és egy hétre a nyakába sózza a két kisgyerekét, hősünk esténként saját kitalálású mesékkel szórakoztatja a csemetéket, és megdöbbenve veszi észre, hogy a mesék életre kelnek.
No nem úgy, ahogy a filmplakát ígéri: nem ők kerülnek bele a megelevenedő mesék világába, hanem a mesék tartalma valósul meg másnap a valós életben – ha nem is mindig pont ugyanúgy, ahogy várták. Hősünk hamar ráébred mekkora lehetőség ez, és arra is, hogy a meséknek csak azok része valósul meg, amit a gyerekek találnak ki. Mivel pedig épp ekkor jut hatalmas lehetőséghez, melynek révén akár szállodaigazgató is lehet, rá kell vennie a gyerekeket, hogy úgy meséljenek, hogy neki is jó legyen. A meséknek azonban igencsak kötött szabályaik vannak...
(Színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 100 perc, bemutató: december 25.)

Spíler
Guy Ritchie a kilencvenes években első filmjével egyből berobbant a nemzetközi élvonalba: a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső sokak szerint forradalmasította az angol gengszterfilmet. Következő, hasonlóan sikeres filmjében (Blöff) már nagy sztárok is játszotta, majd a rendező feleségül vette a popdíva Madonnát, szóval úgy tűnt: bámulatos karrier áll előtte. Ehhez képest a következő két filmje (az egyik Madonnával a főszerepben) hatalmas bukásnak bizonyult, és az utóbbi években már egyre inkább csak mint Madonna férje volt ismert. Nemrégiben azonban az álompár elvált, és csodák csodája: Guy Ritchie ismét sikeres filmet rendezett.
A Spílerben visszatért Guy Ritchie kedvenc közegéhez: a londoni alvilághoz. Olyannyira, hogy új filmjében egész kis tablót alkot meg erről a világról, annyi jellegzetes karaktert vonultat fel és mutat be a cselekményben. Ezen karakterek mindegyikéhez pedig külön-külön történet tartozik, így a Spílernek nincs igazi főszereplője, és nincs fő cselekményszála: sok főszereplője van és sok, egymást keresztező történetet futtat végig. A lényeg a dögös stílus – és London.
(Színes, feliratos angol gengszterfilm, 114 perc, bemutató: január 1.)