Örök szerelem az Operában

Manon, a diák Des Griesux, Lescaut őrmester és az öregedő adóbérlő Geronte történetét, a Manon Lescaut című operát közel tíz év után felújította (?) Operaházunk. Jól tette. Puccininek ez az első olyan műve, amely a torinói Teatro Reggio színpadán, majd világszerte is viharos sikert aratott.

A darabban Manonnak a pénz, az ékszerek, a nagyvilági élet utáni vágya találkozik a szerelemmel, de kapzsi őrmester testvére a dúsgazdag adóbérlő karjaiba hajszolja. Szerelme mégis az ifjú diáké. Mint azonban az lenni szokott, az öreg rajtakapja a szerelmespárt és bosszút áll. A fiatalok sorsa a száműzetés. Látjuk őket, ahogyan a New Orleans-i sivatagban étlen-szomjan vonszolják magukat. Manon már alig él, közeledik a halál, de utolsó szavaival kimondja a mű végső igazságát: a bűnt az emberek elfelejtik, de a szerelem örök. Szerelmese, Des Grieux már csak a halottat tudja karjaiba ölelni.

Az első szereposztásban világjáró énekesnőnk, Lukács Gyöngyi szép hangjával, kifogástalan technikai tudásával, a szerep átélésével megérdemelte a közönség zajos ünneplését. Des Grieux szerepében Kiss B. Attila fényes tenorjával és néhány jól sikerült fermátával örvendeztetett meg bennünket. Káldi Kiss András baritonja még nem érett meg eléggé erre a szerepre. Tóth János Geronte-ja nem volt elég öreg, a hangja is inkább bass-bariton. Fel kellett figyelni a kisebb szereplők közül a lámpagyújtogató Gerdesits Ferenc ragyogó tenorjára.

Bár az újra hazatalált Győriványi Ráth György jól fogta össze a zenekart, beintései kitűnőek voltak, mégis, a muzsikusok mintha kissé hangosabbak lettek volna a kelleténél. Valló Péternek a tíz évvel ezelőtti rendezése ezúttal is színvonalas volt, az új szereplők beállítása, betanítása sem okozott számára gondot.