Zseniálisan meleg Kulka János

A Kaméleonról a baráti, ismerősi közegemben csak jó véleményeket hallottam. Azonban a társaságom jelentős része nem érti, hogy én például mit szerethetek a Rambo vagy a Rocky filmeken, ezért kételkedve fogadtam hozsannájukat egy magyar film kapcsán.

Aztán mégis beültem a Kaméleonra. Hihetetlen profi kép és hangtechnikával indult a film. Először azt hittem, hogy nem is a film kezdődött el, hanem valami nagy költségvetésű kísérő kisfilmet látok, de kiderült, hogy nem, ez maga a mozi, a magyar mozi.

Először is a történet lenyűgözött. Persze semmi új nincs abban, hogy egy házasságszédelgő fiatalember sztoriját feldolgozzuk, de ahogy Goda Krisztina vezeti a történetet és a színészeket, egyszerűen belepréselt a székbe. Valóban izgulni tudtam a főhősért, valóban akartam, hogy legyen szerelmes, és valóban azt akartam, hogy mint a mesében, a szegénylegényből legyen királyfi.

A színészi teljesítménynél írhatnám persze túllelkesedve, hogy így-úgy mindenki a toppon volt, de a helyzet az, hogy valóban ez történt. Egyszer végre nem éreztem azt a jellegzetes, 1990 utáni magyar filmszínészi attitűdöt – tisztelet a kivételnek –, amit magyar filmrendezők nagy része valami kényszer folytán kötelező elemnek tart a magyar filmnél. Azt, amitől a magyar film unalmas és szánalmas lesz, kissé hónalj- és szájszagú, viszont a miénk.

Most az következne, hogy a színészek tekintetében valami teljesítménybeli sorrendet kellene fölállítanom, de ez nekem nem fog menni. Leginkább egymásra írnám a neveket, mert számomra nincs sorrend. Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Kulka János, Trill Zsolt, Csányi Sándor egyformán élvezetest nyújtottak. Nem voltak erőltettek, nem voltak idióták, nem voltak lepukkantak és még sorolhatnám mik nem, amik a magyar filmekben szoktak lenni a magyar színészek. Egyébként Goda Krisztina ezt a görbe tükröt odatartja az 1990 utáni magyar filmek elé: Csányi Sándor pontosan azt a filmszínészt alakítja, akitől Goda nagyon komoly távolságot tart a Kaméleon színészeinek vezetésekor.

Kulka Jánost azonban mégis kiemelem. Az általa alakított karakter miatt, főképpen. Kulka egy meleg, ortopéd főorvost játszik, akinek természetesen rendezett családi élete van, és szexuális irányultságát titkolnia kell. Végre a széles közönséghez eljutó magyar mozifilmben a homoszexualitás nem parodizálva, idiótán elviccelve, buzizva vagy éppen álfontoskodva jut el, hanem a maga valóságában, a maga paradoxonaival, abszurditásával és érzelmi telítettségével.

Külön kiemelendő, hogy a rendezői koncepció, a kiváló forgatókönyv, a nagyon élvezetes operatőri munka a címet, a Kaméleont hihetetlen sokirányúvá teszi. Hála Istennek, nem lehet a kaméleont egyszerűen a megfeleltetni a házasságszédelgő Gáborral, akit Nagy Ervin zseniálisan formál meg.

De hogy akkor kik még a filmben a kaméleonok? Egyáltalán ki tud boldogulni az életben és hogyan? Erre a filmben hiteles, szakszerű válasz várja a kedves nézőt, mégpedig nem mástól, mint korunk nagy tanítói, a felszenteletlen világi papok egyikétől, a történetben szereplő sztárpszichológustól, Szikszaitól, akit László Zsolt alakít.