
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Megvan az újabb (végleges?) jelölt! Nem Mark, nem Tompos Kátya, hanem Ádok Zoli képviseli dalával a nemzeti köztévét az európai műsorszolgáltatók 54. Eurovíziós Dalversenyén – közölte a Magyar Televízió.
A magyar versenydal kiválasztására felkért öttagú szakmai zsűri újra meghallgatta a pályázatra beérkezett több mint száz dalt. Bár eddig sem a Magyar Televízión múlt, hogy két előadó visszavonta a nevezését, a zsűri ezúttal nem egy indulót nevezett meg, hanem három dalt választott ki. A nyilvános bejelentés előtt az MTV már nemcsak szóban tárgyalt a pályázókkal, hanem írásban kért ismételt megerősítést arról, hogy nevezésük minden szempontból megfelel a pályázati feltételeknek, és továbbra is vállalják a megmérettetést.
– Mindhárom javasolt dal a maga műfajában kiváló, és alkalmas az eurovíziós szereplésre. A döntést a nyilatkozatok beérkezését követően, minden szempont mérlegelése után hozta meg a zsűri – mondta Várkonyi Attila, a szórakoztató műsorok főszerkesztője. – A Dance With Me vidám, dinamikus dal, és reméljük, a moszkvai olimpiai standion közönségét, illetve a tévénézők százmilliós táborát is megmozgatja majd.
Ádok Zoli Pécsett balett-szakon végzett, majd táncművészként és musicalszínészként járta be a világot. Ennek is köszönhető, hogy folyékonyan beszél angolul és németül, de spanyol nyelven is könnyedén boldogul. Karrierjének fontos állomása volt, amikor Svájcban a Fame, Berlinben pedig a Macskák című musicalben lépett fel, ez utóbbiban főszereplőként ötszázszor állt a színpadon. Itthon az Operettszínház és a Madách Színház is rendszeresen foglalkoztatja. Tavaly novemberben jelent meg Tánclépés című albuma, Ádok Zoli a lemez címadó dalának angol nyelvű változatával áll majd az Eurovíziós Dalverseny színpadára.
Az Eurovíziós Dalversenyen résztvevő 43 ország előadói a tavalyihoz hasonlóan idén is előbb két elődöntőben állnak színpadra. Magyarország előadója a január végén megejtett sorsolás alapján május 14-én, a második elődöntőben lép fel. A május 16-i döntőben a két elődöntő húsz legjobb produkciója mellett a házigazda oroszok és a „Négy Nagy”-nak is nevezett ország jelöltjei – a brit, német, spanyol és francia versenyzők – szerepelnek majd.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu