Jean Michel Jarre: Vonz Magyarország!

A 30 éves Oxygene újrafésülése után a szintetizátor-zsonglőr, Jean Michel Jarre most amolyan „best of”-válogatást állított össze IN-DOORS című új turnéjára. A koncertsorozat első állomása Debrecen, ahol május 4-én lép fel a 60 esztendős művész.

– Novemberben járt Magyarországon a 30 éves Oxygene-nel és következő turnéját is nálunk kezdi. Egyszerű logisztikai döntés, vagy vehetjük ezt bóknak?
– Mindig is nagyon vonzott Magyarország, úgyhogy amikor utoljára önöknél jártam, elhatároztam, hogy az új turnémat itt fogom kezdeni. Ennek két oka van: a közönség, az emberek barátsága és a hely hangulata. Nagyon szeretem Budapestet és úgy általában a magyar városokat. Érdekes módon az építészet szülővárosomra, Lyonra emlékeztet, ismerősek a fények, ismerősek a színek. Az tehát, hogy újra Magyarországra jövök, nem a véletlen műve.

– Az IN-DOORS a tervek szerint teljesen mást ígér, mint a most lezárult turné.
– Az előző turném egyetlen darabról, az Oxygene-ről szólt és kisebb színháztermekre terveztük, így Magyarország, ahol a Sportarénában koncerteztünk, ebből a szempontból kivételnek számított. A nagy csarnokokba megálmodott IN-DOORS ezzel szemben nem egyetlen albumra épül, hanem az eddigi nagy sikereimet játszom látványos, „high-tech” háttérrel. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a zene és a látvány egyensúlyát, a különleges világítások, a különleges látvány nem mehet a zene rovására. A látványnak kell szolgálnia a zenét, nem pedig fordítva, hiszen nem látványshow lesz némi zenei aláfestéssel, hanem koncert, amit a látványelemek csak segítenek.

– Három évtized elteltével még mindig használja az eredeti, „oxigénes” szintetizátorokat. Miért ragaszkodik ennyire a régi hangszereihez?
– Igazából hosszú ideig elhanyagoltam őket, aztán jött az Oxygene-koncert és rá kellett jönnöm, hogy milyen különlegesek. A legelső elektronikus szintetizátoromat úgy tekintem, mint az elektronikus hangszerek Stradivariját: a Stradivari hegedűket még a 17. században készítették és azóta sem tudott senki jobbat alkotni. A mai hegedűsök még mindig arról álmodoznak, hogy ezeken a több mint 300 éves hangszereken játszhassanak. Ez is jó példa arra, hogy a zenében nem számít sem az idő, sem a technológia. Az én hangszereim attól olyan különlegesek, hogy akik gyártották őket, ugyancsak „kézművesek” voltak, mint annak idején a Stradivarik készítői. A régi szintetizátoraimat is kis laboratóriumokban, kis „műhelyekben” gyártották, még mielőtt a japánok kijöttek volna a digitális hangszerekkel. Aztán minden iparszerű lett, elkezdődött a tömeggyártás, a régi szintetizátorok pedig eltűntek: sosem válhattak felnőtté. Pedig valóságos álomhangszerek azok számára, akik csak most lépnek be az elektronikus zene világába. Azért digitális hangszereket is használok, így a régiek együtt szerepelnek a legmodernebb hangzásokkal. Ettől lesz ez a koncert nagyon más, mint a többi, akár a tavalyi budapesti Oxygene-koncert.

– Az Oxygene 30 évvel ezelőtt világsiker volt és a mostani közönség, bár már egy másik generációt képvisel, ugyanúgy rajong érte, mint az akkori. Pedig a zene és az ízlések hatalmasat változtak három évtized alatt. Miként lehet, hogy erre a zenére nem hat az idő?
– A zenei kifejezésnek vannak időtlen formái és ilyen az elektronikus zene is. Nem olyan, mint a rock vagy a hip-hop, sokkal inkább önmagunk kifejezése, a zene megteremtése. Talán ezért nem fog rajta az idő.

– Nemrégiben ünnepelte a 60. születésnapját, de – akárcsak a zenéje – mintha ön is ellenállna az időnek. Mi a titka?
– Ebben szerepe van a zenének, az élményeknek és az inspirációnak is, annak, hogy sokféle új dologban vagyok benne, sok mindenbe belekezdek. Persze a génjeimmel is szerencsém van: a szüleim még mindig tele vannak életerővel, energiával. Ezért nagy köszönettel tartozom nekik. Emellett nem iszom sokat és nem vagyok láncdohányos. De azért a jó ételeket és a finom borokat nagyon szeretem.

– Ha már a szüleinél tartunk: édesapja, Maurice Jarre, háromszoros Oscar-díjas zeneszerző, világhírű mozi-komponista. Nem gondoltak még arra, hogy valami közöset hozzanak létre?
– Régi vágyam már ez és remélem, hogy hamarosan sort is kerítünk rá, mielőtt még túl késő lenne. Mégpedig úgy, hogy egyikünk sem követi a másik stílusát, hanem létrehozunk egy hidat a két világ között.

– Nemcsak a zenében elkötelezett: tíz éve az UNICEF és az UNESCO szóvivője, „diplomatája” is. A mostani nehéz helyzetben min dolgozik jószolgálati nagykövetként?
– Két nagy kampányban veszek részt. Az egyik az ENSZ oktatási projektje, hiszen a következő nemzedék csak tanulással tudja elkerülni azokat a hibákat, amiket mi elkövettünk. A másik a Water for Life, a Víz az életért program. A világon több mint egymilliárd ember hal meg vagy betegszik meg amiatt, hogy nem jut megfelelő ivóvízhez. A víz lassan olyan lesz, mint a gyémánt: máris hatalmas az értéke és a mostani válsággal ez csak fokozódik.