Asztal alá kerülhetünk?

Ivan Goncsarov Oblomov című regényének kétfelvonásos színpadi változatát Oblom-off címmel a Debreceni Csokonai Színház tűzte műsorára. Adrzej Bubien lengyel rendező kiváló érzékkel választotta az összetett személyiségű, szeretni való és szeretetre vágyó Oblomov szerepére Trill Zsoltot, aki játékával mindvégig hitelesen, életszerűen, mély érzelmeket felszínre hozva tart képzeletbeli tükröt közönségének. Gyermekded lelkű, de nem együgyű főhősünknek az elidegenedett világban csakis a félrevonulás és a könyvei maradtak mentsvárnak.

Ilja Iljics Oblomov nem akar belemerülni a sikerorientált, pénzhajhász, felszínes élet kényszeres tenni akarásába, megfelelésébe. Ehelyett inkább visszavonul vidéki házának függönnyel felszerelt asztala alá. Hiszi, csakis így maradhat teljes értékű ember. Nem akar azonossá válni azokkal, akik napi teendőiket intézve ide-oda rohannak, gépiessé lesz az életük, az egész lényük. Senkinek nincs ideje senkire, csupán a felszínes, protokoll fogadásokra és találkozásokra, melyek a pénz és a hatalom körül forognak. Oblomov ebből nem kér. Ő az egész ember ideáját keresi – azt ugyanis, hogy miként teljesítheti ki önmagát csalárdságok nélkül. Nem tudja, mi a helyes út, csak azt, hogyan nem képes élni.

Végül sikerül elméletét megértetni pszichiáter orvosával – Mercs János alakítja –, aki maga is belátja, az élet az asztal alatt a legőszintébb. Egyszer aztán megtörik a jég, és Oblomov egyetlen alkalomra hajlandó a baráti összejövetelen megjelenni. Sután mozog, bizonytalan önmagában, tartózkodó az emberekkel, nem érti, miről beszélnek, s mindinkább hazavágyódik aranysárga köntösébe, az asztal alá.

Csakhogy ezen az estén rabul ejti a szerelem. Olga – Szűcs Kata és Kriszta Kinga játssza váltva – megérinti a férfi magányos lelkét csodás éteri hangjával, nyíltságával, nőiességével. Olga is különös vonzalmat érez Oblomov iránt. Értik egymást. A nőnek mégis valami többre, élhetőbb életre van szüksége annál, amit Oblomov kínálna neki otthon, az asztal alatt. „Belefárad a szerelembe, ahogy a munkába, a szolgálatba, az életbe is. Úgy szeret ki belőlem, hogy nem is kell hozzá vetélytárs. Búcsúzzunk el örökre. Legyen nyugodt, mert magának épp ez jelenti a boldogságot. Becsületes, szelíd és gyöngéd. Mint egy galamb. Bedugja a fejét a szárnya alá, és nem is vágyik semmi másra” – sorolja szomorkásan Olga, amire a főhős annyit felel: „Ne tegyen mást, csak szeressen, fogadjon el olyannak, amilyen vagyok.”

Oblomov bátor, mert képes meglátni mindazt, ami lelketlenné teszi az életet. Ugyanakkor gyáva is, mert nincs bátorsága vállalni a másságával járó konfliktust. Nincs hite felismerni, hogy az élet ajándék, igenlő állapot, ami nem arra való, hogy belebolonduljunk. Bizony, ennünk kell a jóért.