Iszkiri

Bizony, a kutya – természetesen gazdája „jóvoltából” – nagyon is jól „értette” azt a szót, amelyet levélírónk, mivel eddig bizonyára nem találkozott vele, nem ismer. Ezen nincs mit csodálkozni. Nyelvünket a maga sok százezer szavával egyikünk sem ismeri teljes egészében. Ennek érzékeltetésére megemlítem, hogy legújabb értelmező szótárunk minden benne levő címszónak a 150 millió szavas Magyar Nemzeti Szövegtár adatain alapuló gyakorisági mutatóját is megadja. Öt csoportba sorolja a címszavait: az 1-es számmal jelzett szavak a leggyakoribbak, az 5-össel jelöltek a legritkább szavak csoportjába tartoznak. Talán mondanom sem kell: az iszkiri ez utóbbi csoportban foglal helyet.
De térjünk a lényegre! Az iszkiri, ez a kissé tréfás ízű szó a ’menekülésszerűen siet, fut’ jelentésű iszkol ige isz alapszavával függ össze. Ez önmagában csak a nyelvjárásokban él kutyaűző szóként, leginkább a Hajdúságban, de másutt is, pl. issz el, issz te, isz ki, mint ahogy egyéb állatűző vagy állathajtó szavaink is hasonló formában szokásosak: hess el, hess ki (repülő állatok elűzésére), sicc ki (macska kergetésére), coki (régebben lovak hajtására) stb. Az iszkiri a már az 1838-ban megjelent Magyar tájszótárban is szereplő iszki kutyaűző szóból alakult játszi továbbképzéssel még ugyancsak a XIX. században. Az akkoriban elég gyakori használat következtében köznyelvivé is vált, s személyre is vonatkoztatható, főleg gyerekre, gyors távozásra való felszólításként. Értelmező szótárunk egyik rövid példamondata: Na, iszkiri az iskolába!