Mi a baj Szeleczky Zitával?

Tulajdonképpen hová vigyem önt? – kérdezte Torontóba érkezésük előtt a sofőr az autó hátsó ülésén kedvenc fókabundájába burkolózó Szeleczky Zitát. – Magyarországra! – válaszolta a színésznő. A párbeszéd 1954. december másodikán hangzott el Szeleczky Zita hat hónapos kanadai turnéjának első napján.

Az egyik filmjének címe nyomán Sziámi macskának is becézett színésznő tíz éve halt a meg Érden. Erre az évfordulóra jelentette meg Szeleczky Zita színésznő 1915-1999 című kiadványát az Ózdi Városi Könyvtár, melyben fenti történet is olvasható.

– Könyvtárunk gyűjti a Szeleczky Zitával kapcsolatos anyagokat – mondja Bánfalvi Lászlóné könyvtárvezető. – Mindemellett keressük a kapcsolatot azokkal, akik személyes emlékeket őriznek róla, esetleg róla szóló írásokkal, fényképekkel, hozzá köthető tárgyakkal tudják segíteni gyűjtőmunkánkat. Az ötletet az adta, hogy a Szeleczky Zita által olyannyira szeretett és végrendelete szerint a számára végső nyughelyet adó Nekézseny községben, ahol Szeleczky Emlékházat is avattak, mi működtetjük a könyvtári szolgáltatást.

Szeleczky Zitáról máig nem készült az életét és pályafutását feldolgozó könyv. Csörgőné Csépányi Krisztina tájékoztató könyvtáros, a kiadvány szerkesztője megjegyzi, ennek talán az az oka, hogy máig ellentmondásos a megítélése: egyesek istennőként emlegetik, mások a második világháborús szerepvállalása miatt szélsőjobboldalinak minősítik. Az egyetlen összegző tanulmányt rokona és keresztfia, Jávor Zoltán főiskolai tanár írta róla. Munkájának alapját a Szeleczky-hagyatékban megőrződött írások, újságcikkek, levelezések jelentik, s a színésznővel folytatott számtalan beszélgetés. Az ózdi könyvtár Szeleczky Zitát idéző produkciója is éppen Jávor Zoltán gyűjtőmunkájának egyfajta rezüméje.

„Maga is a Sátán szolgálatába állt!” – mondta neki az akkori Nemzeti Színház egyik vezető színésze, a Színművészeti Akadémia tanára, Ódry Árpád, amikor megtudta, hogy Szeleczkyt elsőéves akadémiai növendékként filmfőszerepre hívták. – „Elengedem, de azzal, hogy visszajön és elvégzi az Akadémiát!”

Ódry nem véletlenül emelte a teátrumi tétet Szeleczky Zitának, hiszen amikor befejezte tanulmányait, közölte vele: „Magának a Nemzeti Színházban van a helye!” A nemzet színházába ugyanis a legkiválóbbakat szerződtették, s idővel Szeleczkyt Bajor Gizi utódjának tartották. Csakhogy míg Bajor Gizi nem kellett a filmrendezőknek, Szeleczky Zitát elvitte a magyar film. Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház akkori főrendezője írta színháztörténeti könyvében, hogy a filmszakértők szerint Bajor Gizinek nem volt „filmarca”, ráadásul ő – a kamerák által megörökíthetetlenül – a lelkével játszott. Akkoriban a kispénzű magyar filmgyártás olyan színésznőket foglalkoztatott, akik gyönyörűek voltak a filmvásznon. Szeleczky Zita 1936 és 1944 között huszonhét film főszerepét játszotta, volt esztendő, melyben hét játékfilmet is forgatott.

1944. decemberében játszott utoljára Magyarországon, ahonnan a következő év márciusában Ausztriába ment. Némi olaszországi kitérő után 1948-ban családjával Argentínába költözött. Buenos Aires-ben megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, előadóestekkel járta Dél-Amerika, Kanada, az Egyesült Államok magyarlakta városait, hanglemezei, kazettái jelentek meg az emigrációban.

Mindeközben a Budapesti Népbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, s távollétében háromévi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A vád: népellenes bűntett. A háború éveiben ugyanis Szeleczky Zita a hadikórházakat járta, hogy a sebesült katonáknak vigaszt nyújtson (nem véletlen, hogy a katonák a „nemzet kishúgának” nevezték). Soha nem értette a ráragasztott „szélsőjobboldali” címkét, azt mondta, ő csupán lelkesíteni akarta a katonákat…

Rehabilitálására 1993-ban került sor, a Legfelsőbb Bíróság felmentette az egykori vádak alól. Emigrációs kultúrmunkáját a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével jutalmazták. Öt év múlva, nyolcvannégy éves korában végleg hazaköltözött – ekkoriban már Los Angelesben élt – , az érdi önkormányzattól kapott egy felújított villát, melyben ápolószemélyzet vette körül, s ahová magával hozta teljes könyvtárát, egykori fellépő ruháit is. Új otthonát csupán fél évig élvezhette, 1999. július 12-én elhunyt. A nekézsenyi családi sírboltban temették el.

Hagyatékáért harminchét örökös jelentkezett, emléktárgyakat kért a Színháztörténet Intézet és a Bajor Gizi Színészmúzeum. A hagyaték legtöbb darabja a nekézsenyi Szeleczky Zita Emlékházban látható, amit a helyi önkormányzat és a róla elnevezett alapítvány gondoz.