Ken Hensley az A38-on

Ez az év kedvez tehát a Hammond orgona szerelmeseinek, ugyanis Jon Lord után ismét a hard rock egyik nagy tanítója látogat hazánkba. De hogyan kerül egyáltalán bármilyen kapcsolatba az orgona és a hard rock? Míg az előbbihez a templomok áhítatos hangulatát, utóbbihoz a sex, drugs and rock & roll hangulatot, a hosszú hajat és az állandó botrányokat kapcsoljuk. Szokatlan párosítás, valljuk be, mégis nagyszerűen működik, hála a kísérletező kedvű rock-atyáknak. Persze, ne a szokásos formában képzeljük el a hangszerek királynőjét: hangszedőkkel és az elektromos gitárokhoz hasonlóan kilométernyi hosszúságú huzalokkal és kapcsolórendszerrel felszerelve, hogy a hang ezeken keresztül jusson egy aktív hangsugárzóba. Eleinte templomokba szánták, olcsó megoldásként a sípos orgonák helyett, mégis a könnyűzenében vált igen népszerűvé.

Ken Hensley sem tudott ellenállni a billentyűknek, habár először a gitározással próbálkozott. A zenész 1945-ben született Londonban, 15 évesen pedig már koncertezett. Innentől kezdve nem volt megállás: a The Blue Notes, a Ken And The Cousins és a Kit And The Saracens zenekarban játszott. Később kiábrándult a soul zenéből és Mick Tayler gitárossal (aki később a Rolling Stones-szal vált híressé) saját bandát alapított The Gods néven. A zenekar tagjai – Greg Lake, John Glascock, Joe Konas, Paul Newton, Lee Kerslake – a rock későbbi nagyágyúi voltak. 1968 elején két nagy- és több kislemezt is kiadtak. Newton ezután kilépett a csapatból, hogy csatlakozzék a Spice nevű formációhoz. Egy évvel később Hensley is követte őt, a zenekar ugyanis épp billentyűst keresett. 1970-ben az együttes neve Uriah Heep-re változott, a csapat pedig bővült Mick Box gitárossal és David Byron énekessel. Hensley végre megtalálta a helyét, bizonyíthatta tehetségét, mint billentyűs, gitáros és dalszerző. Az ő nevéhez köthetők a zenekar védjeggyé vált számai, többek között az Easy Living, a July Morning, a Free Me, a Sunrise és persze a Lady In Black. 1970 és 1980 között a Uriah Heep 13 stúdiólemezt rögzített, és ma már az Egyesült Királyság legnagyobb rocklegendái között emlegetik őket. Ezekben az években Hensley két szóló lemezt is készített: ’73-ban a Proud Words On A Dusty Shelf-et és ’75-ben a Eager To Please-t. Az évek múlásával azonban a tagok cserélődtek és az erős kötődés a Heep tagok között meglazult. ’80-ban Hensley már elégedetlen volt az akkor képviselt zenei irányvonallal és kilépett a bandából. Átköltözött az Egyesült Államokba, s Észak-Amerikában próbálkozott új zenekar létrehozásával, fel is lépett párszor egy Ken Hensley Band nevű formációval. Ekkoriban hozta ki harmadik szólóalbumát Free Spirit címmel, hogy aztán sokévi hallgatásba burkolózzon.

A ’90-es évek közepén aztán előkerült néhány elveszettnek hitt korong még a Heep-es időkből, rajta Hensley korai szerzeményeivel. Felbuzdulva a sikereken, Visible Faith nevű csapatával új lemezt adott ki, melyet A Glimpse Of Glory névre keresztelt. A rajongók kitörő örömmel fogadták, de Hensley tartogatott még számukra valamit. 2000-ben csatlakozott hozzá a Uriah Heep egykori énekese, John Lawton és bőgőse, Paul Newton, aki hozta magával akkori együttese két tagját, Reuben Kane-t és Justin Shefford-ot. A banda európai turnéra indult, és régi klasszikus Heep-nótákkal s pár Hensley-szólóval kápráztatta el a közönséget.

Hensley ezután sem lazított a munkatempón: 21 év után Running Blind címmel újabb szólóalbumot adott ki, majd világkörüli turnéra indult Free Spirit névre keresztelt zenekarával. Az együttesbe olyan nagyszerű zenészeket hívott meg, mint például Dave Kilminster (gitár), Andy Pyle (basszusgitár) és Pete Riley (dob). A zenész azóta Spanyolországba költözött, s újabb albumokat adott ki: megjelent a The Last Dance, a The Wizard’s Diary és a Cold Autumn Sunday. 2007-ben megjelentette legújabb lemezét, a Blood on The Highway-t, amelyen nem kisebb művészek szerepelnek, mint Tina Turner, Glenn Hughes, Jorn Lande.

Blackie Lawless, a WASP zenekar egyik tagja így fogalmaz: „Ken Hensley írta meg a heavy metal billentyűjátékának szabálykönyvét." Hát most itt a lehetőség, hogy találkozzunk a nagy tanítóval – úgyhogy szerdán irány az A38!