A vakvagány lány emlékére

Egy pesti bérház harmadik emeleti lakásában találkoztunk, ahol nagyon vágyott már arra, hogy ismét jót szippanthasson a friss falusi levegőből. Kitörölhetetlenül enne élt szülőfaluja, Mihályfa illata és látványa. Emlékezett a szép templomépületre, a plébániára, a hatalmas udvarra, a kertre, a sok baromfira és háziállatra. Gyönyörűen beszélt égboltról, fákról, virágokról, rétekről, természetről. Mindarról, amit ő utoljára négyéves korában látott.

Másfél évesen elveszítette a bal szemét: rákos eredetű daganat képződött az ideghártyán és a teljes szemgolyót el kellett távolítani. A jobb szemére – ugyancsak emiatt – négyéves korában került sor. Azóta hordott különleges szemüveget.

– Az óvoda kezdetén az egyik szememre még láttam – mesélte. – Négyévesen nem értettem, miért műtenek meg, hiszen láttam. A kórházba kerülésemkor ott volt mellettem az ágyon a Dörmögő Dömötör. És amikor a műtét utánfelébredtem, a sötétségbe kerültem, semmit nem láttam. Emlékszem a szörnyű félelemre, ami akkor belém hasított. Jóval később eszméltem csak rá, hogy nekem már így kell élnem.

Szülei – édesanyja könyvelő volt, édesapja téeszben dolgozott – a fővárosba küldték tanulni a vakok általános iskolájába. A vakodában – ahogyan a gyerekek nevezték – jó társaságba került, lovagoltak, kenuztak, úsztak. Az általános iskola után a budapesti József Attila Gimnáziumba járt, látók közé, nagyon jól érezte magát.

– Tinédzserként az is foglalkoztatott, hogyan fogom megélni a szerelmet. Ebben a helyzetben is tudatosítani kellett magamban: nem látok, engem így kell elfogadni. Miként én is elfogadtam önmagamat és a világot. Ha pedig valaki ezek után elutasít, nincs is szükségünk egymásra.

1992 szeptemberében meghalt az édesanyja. Gyorsan kellett felnőnie, hiszen rá várt, hogy gondoskodjon négy évvel fiatalabb Attila öccséről, különösen azután, hogy három évvel később az édesapjukat is elvesztették. Eladták a mihályfai házat, de ennek az ára kevés volt egy budapesti lakáshoz. Azt mondták neki, írjon gazdag vállalkozóknak, cégeknek, tőlük kérjen segítséget. Végül sikerült megvenniük egy kis pesti lakást, ahol az öccsével és látó, szoftverfejlesztő Gábor barátjával élt.

Az érettségi után egy ideig jogot tanult, de abbahagyta. Mivel csak árvaellátást és vakjáradékot kapott, elvégzett egy gyógymasszőr tanfolyamot, hogy keressen némi pénzt, de rájött, ez nem neki való. S akkor, egyik pillanatról a másikra „vakvagány” lett. Tímár Péter filmrendező bejárt a vakodába, hogy Vakvagányok című új filmjéhez szereplőket keressen. Ott ajánlották neki a gitározó, sportoló, harcművészetekkel foglalkozó Matatek Juditot. A rendező másfél órán keresztül mesélt neki a forgatókönyvről, amely arról szólt, hogy két rockzenész musicalt tanít be vakoknak.

– Bár mindenre nyitott vagyok, nem gondoltam volna, hogy valaha főszereplő leszek egy filmben – idézte fel a filmezés előzményeit. – A forgatókönyv szövegét felmondták hangkazettára, a szerepeinket pedig Braille-írással kaptuk meg. Kicsit tartottam tőle, hogy a látók a filmbeli vakvagányokkkal azonosítják majd az igaziakat. Elképzelhető, hogy a vakokat rajtam keresztül ítélik meg, s emiatt nagyobb a felelősségem.

Mosolyogva idézte fel, hogy van a filmben egy szerelmi jelenet, amelyben az ugyancsak főszerepet játszó Csiszár Jenővel csókolózik. A barátnője megkérdezte tőle, hogy tényleg azzal a ronda hapsival fogsz csókolózni? Ezek után Judit megkérdezte Tímár Pétert, valóban azzal a csúnya Csiszárral kell-e csókolóznia? A történet persze Csiszár fülébe is eljutott, s amikor bemutatkoztak egymásnak, megjegyezte, hogy én vagyok az a csúnya pasi. Majd nevetve azt ecsetelte, hogy ő nem is olyan csúnya...

Matatek Juditot ismertté és népszerűvé tette a film, rengeteg interjú készült vele. 2001-ben elvégezte az ELTE történelem-kulturális antropológia szakát. Közéleti szerepre is kérték, részt vállalt a Mosolyország Alapítvány munkájában. Élete végéig küzdött a fogyatékkal élők elfogadtatásáért, de a betegséggel már nem tudott megharcolni.

Harminchárom éves volt.

Matatek Judit a felső képen Bozsik Yvett-tel, az alsó fotón Csiszár Jenővel látható a Vakvagányok című filmben.