Itália bűvkörében

Róma az egész világ magasiskolája – áll a bejárat mellett. Nem túlzás ez, hiszen köztudottan Európa minden fontosabb művészeti központjában az akadémiai képzés kiegészítő eleme volt az itáliai, mindenekelőtt a római tanulmányút. Hazánkban is nagy hagyománnyal bírt, hogy képzőművészeink Olaszországba menjenek tanulni, inspirálódni.

Az Itália-imádatáról (is) híres Gerevich Tibor hatékony lobbi- és szervezőmunkájának köszönhetően 1923-ban megnyílt a Római Magyar Akadémia, így már intézményesült formában tudták támogatni a kiutazó művészeket. Gerevich építő-, képző- és iparművészei „páholyt” működtetett, és az is az igazsághoz tartozik, hogy önhatalmúlag ítélte meg az ösztöndíjat az általa kiválasztott alkotóknak. Az akadémia 1948-as bezárásáig több mint 150 alkotónak biztosított ösztöndíjat, utazási, kutatási lehetőséget, valamint hozzájárult az úgynevezett római iskola – ennek képviselői például Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly és Molnár C. Pál – megalakulásához is. Magyarországon két al­­ka­­lommal (1931, 1936) rendezett reprezentatív kiállítást a római ösztöndíjas művészek számára, méghozzá a Nemzeti Szalonban; ezenkívül is igyekezett a pártfogoltjainak bemutatkozási lehetőségeket teremteni.

A két világháború közötti magyar művészet egyik meghatározó jelentőségű csoportosulása a Gresham kávéházban összegyűlt baráti társaság. Az úgynevezett Gresham-körbe tartozott többek között Bernáth Aurél, Márffy Ödön, Egry József és Berényi Róbert. A kör – szemben az olasz neoklasszicizmust követendő példának tartó római iskolával – inkább posztimpresszionizmushoz való visszatérést és a franciás irányultságot vélte követendőnek. A Gresham-kör egyes tagjai híresen rossz kapcsolatot ápoltak Gerevichcsel, ám a kritikáik ellenére néhányan csodálattal tekintettek az olasz művészet eredményeire. Például Márffy a Csinszkával kötött házasságát követően és a festői sikerei adta anyagi biztonságban rendszeresen tett inspiráló északolasz kirándulásokat. Egry mecénásai segítségével indult Olaszországba, ahol lenyűgözte például Szicília. Vaszary elsősorban a profán témák vibráló erejét vette észre a mediterrán országban, a modern élet érdekelte: az automobilokkal, a mulatók világával, a nyüzsgő utcák zajával.

Az utolsó évfolyam 1947-ben érkezett Rómába, köztük volt – ahogy magukat nevezték – a „négy apostol”: Reigl Judit, Zugor Sándor, Böhm Lipót és Bíró Antal. Rendkívül szegény körülmények között járhatták be Olaszországot, és az élménygyűjtés során utcai portrérajzolással egészítették ki kevés pénzüket.

Az Itáliában megfordult magyar művészek egyedi, rájuk jellemző stílusban, színes, látványos képeken örökítették meg az olasz életérzést. Aba-Novák Szicíliát, Batthyány Gyula Firenzét, Vaszary János Riminit, Emőd Aurél Velencét képezi le, de visszatérő téma az Amalfi-part, Taormina és a toszkán táj is. Az itáliai táj, különösen a tengerpart, a dolce vita (édes élet), a kávéházak, tavernák hangulata mind-mind megelevenedik a Virág Judit Galériában – vétek kihagyni!

Csontváry Kosztka Tivadar 1901-ben festett, Holdtölte Taorminában című szicíliai tájképének felbukkanása a tárlaton művészeti szenzációnak számít, mivel a magántulajdonban lévő festményt régóta nem láthatta a szélesebb közönség. Kevés mű maradt fenn Csontváry után, magángyűjteményben nagyjából húsz darab lehet, ezek egyike a Holdtölte Taorminában. Csontváry több alkalommal is járt Szicíliában, az egyik ilyen utazása során készítette ezt a képet, valamint párját, a Mandulavirágzás Taorminában című művet. Csontváry szinte ugyanarról a pontról festette a két képet, azonban más irányba fordulva és más napszakban.