Ahogy Isten elképzelte

Vízvári László piarista pap tanár és két képzőművész barátja, Koós Iván és Balogh Beatrix alapította az Aurora művészegyüttest 1954-ben. A szabályzatban ezt tűzték ki célul: „Szép emberi életet akarunk, ahogy Isten elképzelte.” Első színpaduk a budapesti Piarista Gimnázium földszintjén kapott helyet.

Az együttes az idők során sokat változott, tagok jöttek-mentek, 1962-től Astra néven folytatták működésüket. Az új tagok között volt Ősz Szabó Antónia, aki Koós mellett A bűvészinas, a Gyerekjátékok vagy a Don Quijote című előadásokat tervezte.

Az alapítók művészi felfogása határozta meg az előadásokat: A fából faragott királyfi, a Philemon és Baucis című darabjaikban a képzőművészet, a zene és a mozgás egységét keresték. Vízvári vezetésével témaválasztásaiban és bábtechnikai megoldásaiban is újítónak számított a társulat: a mario­nett- és az árnyjáték kísérleti műhelyeként országos és nemzetközi elismertségre tettek szert, azonban mindvégig igyekeztek megtartani amatőr jellegüket, és ezzel együtt szellemi függetlenségüket.

Az együttest szélesebb körben az 1968-as Ki mit tud? televíziós vetélkedő tette ismertté (erre egyébként több mint 50 ezren jelentkeztek!), a közönség kedvenceként jutottak a döntőbe. A nagy hegyi tolvaj című csángó népballadával végül a második helyet szerezték meg.

Később ők keltették életre a Süsü, a sárkány szereplőit. Zenés előadásaikkal, cirkuszi etűdjeikkel rendszeresen szerepeltek külföldi fesztiválokon, ahonnan rendszerint díjakkal tértek haza. A bábjátékos oktatásban is feladatokat vállaltak: diasorozattal népszerűsítették a bábkészítést, tanfolyamokat tartottak.

Az Astra fenntartója 1967-től a pesterzsébeti Csili Művelődési Otthon. Vízvári László 2003-ban bekövetkezett halála után a Piarista Rend támogatásával őrzik, gondozzák a hagyatékot. Sajnos 2019 óta művészetük élőben már nem élvezhető.

A Bűvészinasok című kiállítás Vízvári László és alkotótársai, tanítványai életműve előtt tiszteleg, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum rendezésében. A rendkívül tartalmas és látványos tárlat címét a társulat egyik emblematikus előadása, a Goethe költeménye alapján született Bűvészinas inspirálta: az Astra együttes 1966-ban vitte színre a történetet, amelyben a bűvészinas felelőtlen varázsigéivel majdnem katasztrófát okoz.

A tárlaton önálló „bábszínpadokon” keresztül fedezhetjük fel a komolyzenei (Bartók, Dukas, Kodály, Liszt, Mozart, Prokofjev és Saint-Saëns) művek, a szépirodalmi alkotások, a népmesék, a legendák, a cirkusz és a bibliai történetek világát. Előadásaik mindenkor a legmélyebb keresztény értékeket képviselték, de még a kommunista hatalom sem talált bennük kivetnivalót.

A tárlaton szó esik a „sima”, a zsinóros és a merev pálcás marionettektől a kesztyűs és pálcás bábokon át a különböző árnyjátékokig sokféle bábtípusról. Kiváló ötlet, hogy az egyes előadásokat egy-egy korabeli kritikarészlettel ajánlják a látogatók figyelmébe. Például a Dunaújvárosi Hírlap 1974-ben dicsérte az Astra Don Quijote-darabját, amely „nem az örökké elbukó, hanem a győző lovagot keltette életre, az embert, aki előbb-utóbb győzedelmeskedik a nagybetűs Rossz felett”.

A kiállítás szeptember 22-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban. Érdemes megszívlelni Vízvári László gondolatát: „Ahogyan a kiskakasnak a mesében, mindenkinek van egy gyémánt félkrajcárja, amit kikapirgált magának. Aztán ezt napról napra kamatoztathatja, ha sikerül, újra és újra aranyra válthatja. Nekünk a bábozás ez a félkrajcár.”

A kiállítás központi látványelemét képezi „ideköltöztetve” Vízvári és az Astra egykori, Csalogány utca 41. szám alatti műhelye, az esztergapaddal és az asztalon a készülő bábokkal. Szerszámok mindenhol és minden mennyiségben, fűrészek, fogók, vésők, kalapácsok meg tarka rekeszek. Az esztergapad felett a Példabeszédek című előadásból ismert Szentlélek-galamb. Láthatók az utolsó, már befejezetlenül maradt darab hősei: a lusta Kisrigó és rá leselkedő Róka is. A félszuterént egyébként 1959-ben utalták ki a csoport számára, ettől kezdve a műhely lett a bázis: a tervezés, a kísérletezés, az együtt gondolkodás, a próbák tere, szükség esetén az előadások helyszíne. A Műhely mindenki számára igazodási pont lett. Menedék. Otthon.