Fergetegesek a dunások!

Ha július, akkor újra TáncPark! A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta minden évben nyár közepén kiköltözik a parkba, ahol az alkalmi színpadon napokon át váltják egymást az együttesek.

KultúraSzijjártó Gabriella2024. 07. 22. hétfő2024. 07. 22.
Fergetegesek a dunások!

Idén is a naplementés sokszínűséget – a titokzatos tangótól a ritmust követelő néptáncon és kortárs előadáson át a pezsdítő flamencóig –, a könnyedséget, az egyszerit és a megismételhetetlent ígérte és adta közönségének a Nemzeti Táncszínház TáncParkja július 11–19. között. A programsorozat nyitányaként három estén keresztül a folklóré volt a főszerep. Az első este a Magyar Állami Népi Együttes – Hagyományok Háza a Kárpát-medence gazdag folklórkincsét és kulturális sokszínűségét bemutató Körtánc című előadásával érkezett. Másnap a Duna Művészegyüttes Duna fergeteges című darabjában a társulat legvirtuózabb koreográfiáiból kaphattunk ízelítőt (ezen vett részt e sorok írója). A sort pedig a Fitos Dezső Társulat zárta, amely a falvak zárt közösségeinek hagyományaiba, rituáléiba engedett bepillantást.

A virtuozitásból adott kitűnő válogatást a Duna Művészegyüttes a TáncParkban. Fotó: Duna Me./Facebook

A Duna Művészegyüttes repertoárjában fontos helyet foglalnak el a nép- és a kortárs táncot ötvöző színházi bemutatók, valamint a nép­táncelemeket felhasználó gyermek- és ifjúsági előadások. Nyilvánvaló a törekvés, miszerint az alkotók a közönség minél szélesebb köréhez kívánnak eljuttatni.

A különböző tájegységeink ügyességi, szóló- és páros táncaiban egyaránt megtalálhatóak a lendületes, emberpróbáló elemek. A Tánc­Parkban bemutatott Duna fergeteges című produkció során a Kárpát-medence különböző területeinek, többek között Méhkerék, Mezőség és Kalotaszeg tájegységek leglátványosabb táncaiból, énekeiből és zenéiből kaptunk ínyenc válogatást. A legendás csárdásokkal, erdélyi és magyar cigány táncokkal, üveges karikázóval és persze a világ egyik legvirtuózabb férfitáncával, a legényessel. A nézők – ha csak lélekben is – a Rábaköztől a Székelyföldig, a Sárköztől a matyó vidékig együtt utazhattak a táncosokkal.

A Duna fergeteges című válogatást Juhász Zsolt szerkesztette-rendezte, és a Göncöl zenekar húzta a talpalávalót.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek