Ady és Léda digitalizált levelei is elérhetők a Copia felületén

Ady Endre és Léda digitalizált leveleit is elérhetővé tette a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) az általa üzemeltetett Copia tartalomszolgáltatás felületén – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

KultúraMW 2024. 10. 22. kedd2024. 10. 22.

Kép: Ady távirata Lédának 1903-ból

Ady távirata Lédának 1903-ból
Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Facebook-oldala

A közlemény szerint az MNMKK OSZK Kézirattára 213 levelet őriz Ady Endre és Léda levelezéséből, amelyek a ma ismert, egymásnak szóló üzeneteik túlnyomó részét adják. E levelek digitális másolatát tette most mindenki által hozzáférhetővé az intézmény.

A közleményben felidézték, hogy Ady és Léda kapcsolatának dokumentumai több lépésben kerültek a kézirattár gyűjteményébe.

Révész Béla, Ady jó barátja és monográfusa vásárolta meg a „relikviadobozt” Léda húgától, Brüll Bertától. Léda ebben a dobozban tartotta Adyhoz kötődő emlékeit. Révész Bélától az anyag egy részét a Széchényi könyvtár vette meg, egy másik részét pedig Révész orvosa, Nádor Henrik, aki később anyagi okok miatt megvált a gyűjteménytől. Az irategyüttes végül Ady titkárának özvegyétől, Steinfeld Nándornétól érkezett a kézirattár állományába.

A 213 dokumentum túlnyomó része Ady által írt levél. 

A szerelmesek 1903-ban találkoztak először Nagyváradon, ahová az akkor már Párizsban élő asszony hazalátogatott. Ady nemcsak Lédával, de a férjével, Diósy Ödönnel is baráti viszonyt igyekezett fenntartani. 

A költő leveleinek jelentős részét Párizsba küldte, kettős címzéssel: azok, amelyek a házaspár mindkét tagjához szóltak, közös lakásuk címére érkeztek, míg a kimondottan szerelmes témájúakat „postán maradó” megjegyzéssel látta el. Mint írták, 

a levelezés végigkíséri kettejük viharos, ambivalens szerelmét, amely nemcsak heves héjanászukba, hanem a személyiségükbe is betekintést ad.

Kitértek arra, hogy a nemzeti bibliotéka kézirattára Magyarország legnagyobb kéziratgyűjteménye, amelynek alapját a könyvtár alapítója, Széchényi Ferenc tette le. 

A tár több mint másfél millió kéziratot őriz: 600 középkori kódexet, több mint 30 ezer újkori kötetes kéziratot, 40 ezer levelet és több mint 700 személyi hagyatékot. Ez utóbbiak között van Ady Endre első nagy szerelmével, Lédával folytatott levelezése is.

A Copia felületén eddig Babits Mihály levelezésének közkincskörbe tartozó részét, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kéziratait, Kölcsey Ferenc költeményeinek, leveleinek, kritikai értekezéseinek kéziratait, valamint Keresztury Dezső Egry Józseffel folytatott levelezését tették közzé.

Ez is érdekelhet

A most elérhetővé tett levelek a https://copia.oszk.hu/ oldalon olvashatók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek