Kultúra
Filmpremierekkel, ismeretterjesztő filmekkel, régi nagy klasszikusokkal, valamint családi tartalmakkal készül a közmédia az ünnepekre – mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Kép: Vannak olyan filmes tartalmak, amelyeket „követelnek” a nézők, Fotó: Evgeny Atamanenko, Forrás: shutterstock
Altorjai Anita az interjúban jelezte, hogy a Nemzeti Filmintézettel (NFI) közösen két olyan egész estés dokumentumfilm készült, amelynek premierje az ünnepi időszakban lesz a Duna csatornán. Az egyik Neumann Jánosról, a világhírű magyar matematikusról szól és december 27-én lehet megtekinteni, a másik, amely december 30-án lesz látható, Krausz Ferenc fizikusról, amelyben megmutatják a tudós gyermekkorától azt az egész pályaívet, amely elvezette a Nobel-díjig.
A vezérigazgató kiemelte, hogy vannak olyan filmes tartalmak, amelyeket „követelnek” a nézők, így lesznek visszatérő nagy filmek, többi között a Sissi, az Abigél, a Pál utcai fiúk, vagy a Fekete gyémántok. Megemlítette, hogy igyekeznek minden generációnak olyan műsort kínálni, amelyet szívesen néz, szívesen hallgat, mert nemcsak a közmédia tévés csatornáin, hanem a rádiós műsorokban is széles lesz az ünnepi paletta.
Altorjai Anita külön kitért a családi tartalmakra, amelyek már december 20-tól jelentkeznek és a „karácsonyi varázslat” megható történeteket, szeretni való hősöket és felejthetetlen pillanatokat kínál majd a család összes generációjának. Hozzátette: a karácsony a nagy családi találkozásokról is szól, ennek megkerülhetetlen része a sütés-főzés, ezért az Ízőrzők és a Főmenü műsorai, illetve Borbás Marcsi is az ünnephez méltó ételekkel várja a nézőket.
Kultúra
A vezérigazgató a filmpremierekről elmondta: rendkívüli sikerrel játszotta a Nemzeti Színház az Ők tudják, mi a szerelem című darabot Rátóti Zoltán rendezésében, ennek televíziós adaptációját december 26-án tűzik műsorra. December 29-én pedig levetítik az idei év legnézettebb magyar mozifilmjét, a Semmelweist.
Altorjai Anita a vallási műsorokra kitérve elmondta: az éjféli misét az egri főszékesegyházból, az evangélikus istentiszteletet a győri öregtemplomból közvetítik, de látható lesz a műsorfolyamban a Kapcsoljuk Rómát! című műsor is. Idén is látható majd december 24-én az Ünnepelt, a Duna saját gyártású műsora, amelyben művészek, sportolók, zenészek és kollégái idézik fel a karácsonnyal kapcsolatos emlékeiket, élményeiket – fűzte hozzá.
A vezérigazgató közölte, hogy a közmédia a legnagyobb magyar slágerekkel búcsúztatja majd az óévet a Csináljuk a fesztivált! és a Dankó Gála műsoraival. Az Újévi Nyitányt, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertjét január elsején lehet majd nézni és hallgatni a Dunán, valamint a Bartók rádión, de természetesen, ahogy már évtizedek óta mindig, idén is közvetítik a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét.
Kultúra
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu