Kultúra
Átadták a Bartók Rádió Zenei Díjait

Öt évtized telt el azóta, hogy Magyarországon először vált lehetővé az intézményes népzeneoktatás. A jubileum alkalmából május 31-én Népzeneoktatás 50 címmel szakmai rendezvényt tartanak a Hagyományok Házában.
A Népzeneoktatás 50 elnevezésű egész napos eseménysorozaton művészeti iskolák tanulóinak fellépései, kézműves foglalkozások és gyerekprogramok várják az érdeklődőket, este pedig Kibimbózott zöld ág címmel az Óbudai Népzenei Iskola jelenlegi tanári kara és legkorábbi növendékei adnak közös produkciót – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel.
Ez nem a mi születésnapunk, hanem a teljes szakmáé. Minden iskola, ahol ma népzenét tanítanak, az ötven évvel ezelőtti kezdőpontból táplálkozik
– idézte Szerényi Bélát, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatóját a közlemény.
Kultúra
A történet 1975-ben indult, amikor Béres János vezetésével a III. kerületi Állami Zeneiskolában (a mai Óbudai Népzeneiskola elődintézményében) elindult az első népzene tanszak. A szűk körű kezdeményezés azóta országos méretű hálózattá nőtte ki magát, amely mára több száz településen elérhető a művészeti iskolákban, szakgimnáziumokban és egyetemeken.
A közlemény szerint a május 31-i ünnepségre meghívott iskolák kiválasztásánál az a szempont érvényesült, hogy az óbudai iskola jelenlegi tanárai hol tanítanak még. Így jött létre egy színes, országos mezőny, amelyben a budapesti régió mellett például Keszthelyről és Nádudvarról is érkeznek fellépők.
Az óbudai iskola korábbi igazgatója, Kobzos Kiss Tamás egyaránt jelentős szerepet játszott a hazai népzenei felsőoktatás és a Hagyományok Háza megalapításának szakmai előkészítésében – emelték ki.
A május 31-i rendezvény minden érdeklődő számára nyitott és egész nap ingyenes, a szervezők
Bővebb információ a Hagyományok Háza honlapján érhető el.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu