A karikatúra nagymestere

É érinthetetlen hitével és lényeget látó szemével, a világra rácsodálkozó lelkével mesél a gyermek, s mi vele együtt hiszünk, látunk, ámulunk. – Ekképp fogalmazott hajdanán Csukás István alkotótársáról, barátjáról, Sajdik Ferencről, aki több mint hét évtizede meghatározó szereplője a hazai grafika és karikatúra világának. A Kossuth- és Munkácsy-díjas művészen csak külsőleg fog a kor, de a termékeny alkotói lelke ma is szabadon szárnyal. A Pannónia Házban található állandó tárlat kiegészítéseként megnyílt Sajdik Ferenc 95 – A magyar karikatúra mestere című időszaki kiállítás, amely szeptember 7-ig látogatható, a gazdag, sokrétű életműbe enged betekintést, újszerűen és naprakészen. 

Egyedi formái, figurái, amelyek generációk emlékezetébe égtek bele, mind tökéletesek. Amikor a tust vagy a ceruzát a papírra érinti, egy biztos mozdulattal lendületes, mesteri vonalat kanyarint. Összetéveszthetetlen, azonnal felismerhető stílusát belengi a humor, abban a groteszk báj és mély emberi pillanatok harmonikusan megférnek egymás mellett. A tárlat megmutatja, hogy a művész akármihez nyúl – gyerekkori rajzok, újságkarikatúrák, Dargay Attila rajzfilmjeinek tervei, reklámgrafikák, festmények, szobrok, közel 400 illusztrált könyv –, mindenben képes meglátni a jót. 

„A karikatúra nálunk családi hagyomány volt. Édesanyám gyűjtötte őket” – olvasható a már fiatalon is jól rajzoló művész személyes visszaemlékezése egy, az életrajzot vázlatpontokba szedő, a díjak, könyvek, filmek, kiállítások végtelen sorát egy helyen felsorolni igyekvő táblán. Az informatív sorok mellett képeken láthatjuk viszont a művészt munka közben, családja körében és feleségével, Könyvesi Máriával, akivel 72 éve él boldog házasságban. „A tenyerén hordozza őt” – fűzi hozzá személyes benyomását Fehérváriné Tóth Helga kurátor, múzeumigazgató a tárlatvezetés alkalmával. 

A kiállítás külön fejezetet szentel a művész életében mintegy harminc év alkotói boldogságát nyújtó, legendás Ludas Matyi-korszaknak. A karikaturista 1965-ben csatlakozott a korszak egyik legismertebbjeként jegyzett, hetente megjelenő, hivatásos vicclaphoz, ahol olyan nagy nevek mellett állhatott az övé, mint Várnai György, Balázs-Piri Balázs és Pusztai Pál. Máig álmodik egykori munkatársairól – árulta el Sajdik az alapos gyűjtőmunkát végző kiállításszervezőknek. Viszontláthatjuk a falra kifüggesztett Bontás című, első megjelent címlaptervét több másik mellett. Sok közülük állatos, ugyanis ha ez a téma került az újság elejére, azt mindig ő kapta feladatul. 

Rajzai számos hetilapban megjelentek, többek között a Fülesben, a Film Színház Muzsikában, valamint ifjúsági újságok – például a Pajtás, a Dörmögő Dömötör – hasábjain. Munkásságát nemzetközileg is elismerték. Az 1975-ös nyugat-berlini Cartoon '75 karikatúrakiállításon első díjat kapott a tárlaton is kifüggesztett Bolondok című művéért. 
A tárlat egyik legnagyobb élménye a művész dolgozószobájának élethű nagyságú poszterképe, amin Sajdik az íróasztala mögött ül. Előtte festékek, polcai tömve könyvekkel: „Szeret olvasni, imádja az irodalmat, és szívesen illusztrálja is nagy írók műveit” – tudjuk meg a tárlatvezetőtől. Magyarázatot kapunk a szerte-széjjel látható, sajátos figuráit megelevenítő kis méretű szobrairól: „Egy kiállítás kapcsán kezdett el plasztikákat készíteni, de a könnyedén, gyorsan vonalat kanyarintó művésztől távol állt, hogy hosszadalmasan bajlódjon az agyaggal.” 

Kiemelt témája a kis- és nagyemberek. Öröm sejlik fel az emberábrázolásairól, a tekintetek, arcvonások finom játékából. Ugyanolyan érzékiséggel ragadja meg a hétköznapi emberek lényegét, mint a közismert személyiségekét. Sokfajta karakter megjelenik képein, mégis mind találó: sportolók, tudósok, írók, filozófusok, s sajátos színt jelentenek ebben a sorozatban a térbeli attribútumokkal kiegészített portréi, amelyek között szintén felfedezhet a szemlélő eddig nem látott darabokat. 

Megörökítette a tájat, az utcákat, a városokat. Budapest negyedei, Vác, Dunakeszi ismerős utcái köszönnek vissza művein. Mégis legtöbbször elképzelt univerzum bontakozik ki képein, ahol kisemberek és állatok együtt élnek harmóniában, egy finom, láthatatlan Sajdik-féle derű áthatotta boldogabb valóságban. Az utóbbi figurái az egész életművét végigkísérik, kedvencei a madarak, a kutyák, a macskák. Kiemelkedő sorozata a szerelmes állatok, amely egyetemes üzenetével minden korosztályt megragad. 

Szól egy fejezet a tökéletes szerzőpáros kapcsolatáról. Csukás István és Sajdik Ferenc első közös karaktere, Gombóc Artúr – akinek kék, duci, szerethető figurája a tárlat többször visszaköszönő, legikonikusabb eleme – megszületésével elindult nemcsak Pom Pom meséinek világa, hanem egy mintegy harminc éven át tartó különleges alkotói kapcsolat, ami maradandó nyomot hagyott a magyar irodalom és animáció történetében. 

Izgalmas grafikák mesélnek arról, hogyan merült el a művész a rajzfilmvilágban, kötött életre szóló barátságot Dargay Attilával, született meg A nagy Ho-ho-ho horgász és a La Fontaine-sorozat. Másik szekcióban kapott helyet a könyvillusztrátori munkássága. Mára több mint 350 kötet őrzi jellegzetes, szellemes kézjegyét – ebből jó párat a kiállítás is felvonultat. 

Meglehetősen újnak hatnak a még mindig aktívan alkotó mester legutóbbi munkái, a virágábrázolásai, amelyeket az értük rajongó feleségének készít. Ezeket a rajzait, illetve a teljes életművet áthatja a szeretet, és az az érzés, hogy a művész boldognak érzi magát a családja körében, a környezetében, egész életében – karikaturistaként.