Menyegző tánccal és drámával

A Békési Miksa forgatókönyvéből születő Magyar menyegző két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a hetvenes évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán. A faluban életre szóló kalandba keverednek, és olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek következményei kiszámíthatatlanok. 

– A film alaptörténetének van némi köze az én személyes történetemhez – meséli a rendező Káel Csaba, aki egyetemistaként maga is táncolt a Bartók Táncegyüttesben, illetve Hagyományainkból címmel 1987-ben készített egy táncfilmet a Kodály Táncegyüttessel. Később, a kétezres évek elején pedig Lajos Tamással együtt forgattak le két olyan reklámot, amelyekben táncosok szerepeltek. – Úgy éreztük, eljött az ideje annak, hogy ezt az eltűnőben lévő varázslatos világot megörökítsük és bemutassuk a nagyközönségnek. Ennek a világnak, az életnek pedig mi más lenne a csúcspontja, mint a fiatalok egybekelése, a menyegző? A fantasztikus háttérrel, a feldíszített csűrrel, a színpompás népviseletbe öltözött násznéppel. Ennek a bemutatására szövetkeztünk a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Magyar Állami Népi Együttessel, valamint a hozzájuk tartozó zenészekkel. 

Lajos Tamás – aki ezúttal a produceri mellett az operatőri feladatokat is ellátja – szintén hatalmas lelkesedéssel beszél a produkcióról. Elárulja, hogy annak gondolati-képi világában szeretnék megidézni Korniss Péter fotográfus szemléletét, látásmódját. 

– Igyekszem a nyomába lépni, és a filmet, illetve a kalotaszegi belsőket úgy világítani, ahogy ezt annak idején Péter tette. A cél, hogy a lehető legjobban meg tudjam közelíteni az ő munkáinak hangulatát, atmoszféráját úgy, hogy az autentikusság is megmaradjon. 

Zsuráfszky Zoltán koreográfus is nagy örömmel vágott neki a sok hónapos munkának: – Szeretnénk átadni az embereknek, hogy milyen élmény belecsöppenni egy kalotaszegi mulatságba, milyen élmény látni azt, hogy mekkora elánnal táncolják azt a hagyományt, amit az ott élők megőriztek. 

A szentendrei forgatási helyszín visszarepít az időben: csodálatos mesevilágba csöppenünk. Az autentikusan berendezett csűr körül, a pazar viseletbe öltözött szereplők között bóklászva azt tapasztaljuk, hogy – a feszített munkatempó ellenére – mindenki remekül érzi magát. A táncosok vidáman beszélgetnek, a zenészek pedig spontán örömmuzsikálással múlatják az időt. De micsoda zenészek! Nem akármilyen felmenőkkel bíró muzsikusok húzzák a talpalávalót. 

– Főként azok közül válogattunk, akik sokadíziglen és zsigerileg kötődnek Kalotaszeghez. Azon a környéken az volt a szokás, hogy minden egyes kisebb régiónak, akár falunak, megvolt a maga zenészcsaládja. A filmbeli zenekarban van egy Árus Bélánk, aki harmonikás, ifjú Netti Sándor és Varga István Kiscsipás hegedül, a brácsás meg ifjabb Toni Rudi, Kalotaszeg legnagyobb brácsásgenerációjának szinte utolsó mohikánja – mutatja be a zenekart Pál István Szalonna. Hozzátette, hogy csak az ember tudja megtartani a közösséget a Kárpát-medencében, ezért kiemelt jelentőségű, hogy ez a film ebben a fiatalokat is megszólító formában elkészülhetett. – Nem kell mindenkinek néptáncosnak vagy népzenésznek lenni, de arra, hogy nekünk, magyaroknak ilyen, ma is könnyűszerrel meg- és átélhető hagyományaink vannak, igenis mindenkinek büszkének kell lenni. Biztos vagyok benne, hogy aki ezt a filmet majd egyszer megnézi, rögtön szeretne rácsapni a lábára, megkóstolni egy darabka töltött káposztát, megtanulni egy rigmust. Mert érezni fogja, hogy amit mi mindannyian át akarunk adni neki, az nemcsak hogy a múltunkból és a szívünkből jön, de minden pillanatában igaz is.