Molnár-receptek a sikerre

Immár hagyományként, a Centrál Nyár keretében ismét a  Szigligeti Várudvarba várja közönségét a Centrál Színház augusztus 5–20. között. Méghozzá holdvilágos, csillagos, tücsökzenés estékhez tökéletesen passzoló két Molnár Ferenc-darabbal: a Játék a kastélyban után A testőr kerül a színre.

KultúraSzijjártó Gabriella2025. 08. 18. hétfő2025. 08. 18.

Kép: A Játék a kastélyban szereplőgárdája remekel az előadásban!

Molnár-receptek a sikerre
A Játék a kastélyban szereplőgárdája remekel az előadásban!
Forrás: Centrál Színház

Briliáns ötlet a Centrál Nyár! A kezdeményezésnek az a célja, hogy a fővárosi közönségen túl a nyaralók és a vidéki színházkedvelők számára is elérhetővé tegye a minőségi szórakozást ebben az egyedi, természetközeli környezetben. A tavaly nyári repertoár érdekessége volt, hogy a teátrum a Szigligeti Várudvar közönségének mutatta be elsőként az ősszel induló kőszínházi évad első premierjét, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színdarabját – ami aztán a Balaton-parti nagy siker után a fővárosi közönség tetszését is elnyerte. 

A lelkes fogadtatáson felbuzdulva idén augusztus 5–10. között hat alkalommal tűzték ismét műsorra Molnárnak ezt a biztosan legsikeresebb darabját: a Játék a kastély­bannak 62 nyilvántartott bemutatója volt világszerte! „Színházi pályája csúcsán, 48 évesen, már világhírű szerzőként írta ezt a darabot, mely vallomás a színház hatalmáról. Arról mesél, hogy a színház ugyan nem tudja megváltoztatni az életünket, de képes elhitetni velünk egy szebb valóságot” – vallja az előadás rendezője, Puskás Tamás. 

A történet helyszíne egy itáliai kastély, ahová Turai (Alföldi Róbert) és Gál (László Zsolt), a sikeres színműírópáros fiatal pártfogoltjukkal és barátjukkal, Ádám Albert zeneszerzővel (Puskás Samu) meglepetésszerűen érkeznek Balogh Annie (Balla Eszter) primadonna, cseppet sem mellesleg a zeneszerző jegyese látogatására. Azonban hamarosan a három férfi fültanúja lesz az Annie szobájából átszűrődő szenvedélyes és félreérthetetlen beszélgetésnek, melyet a nő egykori szerelmével, Almádyval (Schmied Zoltán) folytat. A nagy lebukás azonban nemcsak a nőnek kellemetlen, hanem az ifjú zeneszerző karrierjét egyengető színdarabíróknak is, hiszen ugrik a bemutató, ha a csalódott szerelmes férfi összetépi a kottáit, ahogy bánatában megfogadta. Turai ezért isteni – vagy inkább ördögi? – tervet eszel ki: elhitetik Ádámmal (és Gállal), hogy amit mindannyian tisztán hallottak a másik szobából, az nem enyelgés volt, hanem egy francia darab próbája… 

A Szigligeti Várudvar vonzó nyáresti szabadtéri programok helyszíne. Fotó:Facebook

Egy év alatt tökéletesen összeérett előadást láthattunk a Balaton mellett, különleges szabadtéri környezetben, misztikus teliholddal és tücsökzenével kísérve. A főszereplők rendkívüli színészi játéka mellett Magyar Attila lakájként, Rada Bálint pedig titkárként további vidám pillanatokat szereztek. Kiemelendők még a korhű jelmezek (Szakács Györgyi munkája) és a fantasztikus, boldog békeidőket idéző díszlet (amit Bagossy Leventének köszönhetünk). Puskás Tamás ezúttal is maradandót rendezett, a Játék a kastélyban bizonyára még hosszú ideig közönségkedvenc lesz – mi pedig nagyon is értjük, hogy miért játszották Molnár műveit Bécsben, Berlinben, Olaszországban, de még a tengerentúlon is, hogy miért tették a darabjai világhírűvé és dúsgazdaggá az egykori józsefvárosi zsurnalisztát. 

Új bemutató: A testőr

A tavaly jól bevált receptet követve, idén is Szigligeten debütál egy új Molnár Ferenc-darab: a nézők augusztus 13. és 20. között itt láthatják először A testőr című előadást Ujj Mészáros Károly rendezésében, és majd ősszel lesz a budapesti bemutató a Centrál Színházban. Ez a klasszikus darab is rendkívül pontos szemléletességgel ábrázolja a kényes emberi érzelmek kölcsönhatását és az egymásnak feszülő vágyak komikus következményeit. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!