Tragédia diákszemmel

A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (közismerten Kisképző), valamint a Várkapitányság nem először működik együtt: 2023-ban a Petőfi200 emlékév kapcsán a diákok a költő János vitéz című művét dolgozták fel hasonló formában, majd az alkotásokból szabadtéri kiállítás nyílt a Várkert Bazárban. Ezúttal Az ember tragédiájának illusztrálására vállalkoztak, annak apropóján, hogy Madách 165 éve fejezte be művét (végső formáját Arany János javításaival nyerte el). A Tragédia hazai jelentőségét jól mutatja, hogy 1984 óta szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját, mert 1883-ban ezen a napon volt az ősbemutató a Nemzeti Színházban. 

A kalandos történet újra és újra felkelti a grafikusok, festők, színpadképtervezők generációinak érdeklődését, és idei vállalásukkal a kisképzősök is jócskán megemelték a tétet! Míg a korábbi, Petőfi-tematikájú kiállítás inkább mesés, kalandos elemekre épített, addig ez már filozófiai és lélektani ívet is megpróbál leképezni a vizuális kifejezéseken keresztül. A diákok a nyári szünetben, önállóan készítették el alkotásaikat, tanáraik útmutatása nélkül – ami még inkább átélhetővé tette az elkötelezettséget és kreatív szabadságot. 

A Színre színt – Az ember tragédiája a Kisképző diákjainak ábrázolásában című, ingyenesen látogatható tárlat 19 kiállított illusztrációja egy vizuális utazásra invitálja a látogatókat Madách drámai költeményén keresztül. A bevezető tablón ez áll: „Végtelen a tér, mely munkára hív” – mondja az utolsó színben az Úr Ádámnak. A klasszikus mű bibliai, kozmikus és történelmi motívumain át tárja elénk az emberi lét alapkérdéseit: a szabadság és rabság, a hit és kétely, az egyéniség és a személytelenség konfliktusait. 
A Glorietthez vezető rámpa, ahol az alkotások helyet kaptak, egyfajta dramaturgiai bevezetőként is szolgál: ahogy a látogató felfelé halad, a színek sorával végigjárja Ádám és Lucifer útját, történelmi korokon és ideákon át. A színek nemcsak a drámai szakaszokat, hanem az emberi létezés különböző dimenzióit is kódolják – ahogy a kiállított munkák sem pusztán illusztrációk, hanem vizuális reflexiók, újragondolások. A diákok változatos technikákkal – ceruza, tűfilc, akvarell, olaj, akril, farostlemez, digitális eljárások – jelenítik meg a mű szimbolikus pillanatait. Kulturális szempontból is nagyon változatos lett a tárlat anyaga: a képregények világától kezdve a keleti kultúrához kötődő ornamentális festészeten át a naturális, hagyományos festészetig minden megjelenik, mégis jól összeáll, egységessé válik. 

A tárlat egyik erőssége az a fajta együttlét, amely Madách drámája és a kortárs diákalkotások között teremtődik. Ilyen például a Tizenkettedik szín: A falanszter udvarán tablón Ádám így szól: „Ne szánjatok. – Miénk / Ez őrülés; mi józan­ság­tokat / Nem irigyeljük. Hisz, mi a világon / Nagy és nemes volt, mind ily őrülés, / Melynek higgadt gond korlátot nem ír.” 

Egy másik mozzanat, a Tizenharmadik szín: Az űrben az emberi vágyakozás horizontját ébreszti: „Érzem, mi hitvány a föld, hogy magas / Lelkem lezárja, s vágyom el köréből; / De visszasírok, fáj, hogy elszakadtam.” 

Az idézetek nem csupán díszítőelemek: kulcsok a látvány értelmezéséhez, kapcsok Madách és a fiatal alkotók gondolatvilága között. Ez a vállalkozás nem csupán a Madách-mű tiszteletét mutatja, de azt is demonstrálja, hogy a középiskolai vizuális oktatás művészeti nyelve képes kortárs gondolatokat közvetíteni, és utat nyitni arra, hogy a klasszikus szövegek új olvasatait keressük.