Erdélyben járt a Muzsikás együttes

Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kolozsváron adott koncertet a legendás zenekar. Az Erdélyi Hagyományok Háza által november 7–10. között megrendezett sorozat zenei anyaga az 1992-es Szól a kakas már című lemezre épült.

KultúraMW 2025. 11. 13. csütörtök2025. 11. 13.

Kép: Kacsó Hanga és a Muzsikás együttes Marosvásárhelyen 2025. november 7-én

Erdélyben járt a Muzsikás együttes
Kacsó Hanga és a Muzsikás együttes Marosvásárhelyen 2025. november 7-én
Forrás: Erdélyi Hagyományok Háza

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány négy koncertet szervezett a Muzsikás együttesnek az Őshonosok a hazában – európai kisebbségek népművészete című programsorozat keretében. A világhírű zenészek több mint tíz év után látogattak ismét Erdélybe, de Csíkszeredában már két évtizede nem jártak. A közönség egy része talán még ott lehetett a korábbi koncertjeiken, a fiatalok viszont először hallották élőben a Kacsó Hanga énekessel kiegészült együttest.

Sepsiszentgyörgyön a 35. Népzene- és Néptánctalálkozó keretén belül valósult meg a koncert, ahol különösen sok volt a fiatal.

A női énekhang és a hangszeres zene igen változatos koncertre adott lehetőséget. Kelemen Lászlóval, az alapítvány elnökével egyeztetve a koncertek gerincét az erdélyi zsidó parasztzene adta, az a máramarosi zenei anyag, amelyet 1992-ben már lemezre rögzítettünk, s a nagyvilágban mindenütt nagy sikert aratott

– avat be a részletekbe Hamar Dániel, a Muzsikás együttes zenésze.

Ez is érdekelhet

A címadó dal, Bethlen Gábor kedvenc dala, a Szól a kakas már igazi kuriózum a magyar népzenében, mert egyrészt magyar népdal, másrészt zsidó messiásváró szent dal is egyben. Az egész világon magyarul éneklik. Az angol kiadó a lemeznek Az elveszett zsidó zene alcímet adta, míg az együttes Az eltűntnek hitt magyar zsidó népzene mondattal utalt a hanganyagra. Az utóbbi megjegyzés a helytállóbb, mivel a lemez készítésének idejében
még éltek azok a cigány muzsikusok, akik zsidó lakodalmakban is húzták, s még jól emlékeztek az egykori dallamokra. Segítségükkel a lemez alkotói még hozzáértőbben rekonstruálhatták az eredeti zenét, ami a háború után már teljesen a feledés homályába veszett. Az anyag egyébként világosan mutatja a hasonlóságot és az átfedést a magyar népzenével.

A zsidó zenét klezmerként ismeri a világ. A mi összeállításunk nem a városi klezmermuzsika, hanem a falusi földműves zsidók sajátos hagyományát,
paraszti kultúráját tükrözi. E gyűjtések az egész világon igazi ritkaságnak számítanak, mivel a zsidók máshol nem juthattak földhöz

– magyarázza Hamar Dániel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!