Megalkuvás a kilátástalanságban

A zsidó gyerekek kevesebb mint a fele élte túl a holokausztot Budapesten. Közülük a többség teljesen elárvult, és országszerte csaknem hétezren akadnak olyanok, akik gyászolták egyik szülőjüket. De Andor más: azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer hazatér. Egyedül neveli őt édesanyja. Egy nap megjelenik náluk egy kegyetlen, durva férfi, aki azt állítja, hogy ő a vér szerinti apja. A fiú elhatározza, hogy bármi áron megmenti a családját tőle. 

Nemes Jeles László Oscar-díjra jelölt Árva című filmje 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. A város lakói még alig tértek magukhoz az ’56-os forradalom után. A nyomasztó félelem, kiszolgáltatottság és folytonos fenyegetés jellemezte Kádár-korszak eseményei a történetben az egyének szintjén bontakoznak ki. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, európai koprodukcióban készült történelmi dráma egy mélyre menő családi történeten át ábrázolja a holokauszt és a második világháború borzalmaiból, valamint a forradalom megtorlásának traumatikus eseményéből fakadó lélektani mozzanatokat, folyamatokat. 

A lebilincselő alkotást a Kossuth-díjas magyar filmrendező családjának sorsa ihlette, és édesapja, Jeles András ötletéből született. Az eredeti történetet Nemes Jeles László Clara Royerrel együtt úgy dolgozta át forgatókönyvbe, hogy a személyes érintettség ellenére megfelelően távolságtartó maradt. Az alkotó nevéhez fűződik a holokauszttörténettel foglalkozó, Oscar- és Golden Globe-díjas Saul fia, valamint az első világháború időszakában játszódó Napszállta is. A nem tudatosan tervezett trilógia harmadik részét jelentő játékfilmjében folytatja az egyéni sors elemzését a kilátástalannak tűnő kor kihívásai közepette. 

A tizenkét esztendős Andort alakító Barabás Bojtorján játékával végig uralja a vásznat. Szemében ott rejlik a düh, a kétségbeesés és a szeretet, amikor a világa összeomlani látszik. A barátját, Sárit megformáló Szabó Elíz felnőtteket megszégyenítő profizmusával tűnik ki. Az édesanya bőrébe bújt Waskovics Andrea mellett a pótapa szerepébe lépő francia színész, Grégory Gadebois fellépése félelmetes, s amikor cselekedetei dühöngő indulatkitörésbe torkollanak, a hideg futkos a hátunkon. 

A síri csendben, lüktetően feszült várakozással nézhető, katartikus és fojtó dráma narratívája és képi világa harmonikus egésszé áll össze. A grund, a belvárosi lakás, az élelmiszerhez jutás nehézségei, a polgári szórakozás korhű megjelenítése által még inkább átélhetővé válik a diktatórikus hatalom uralta mindennapok hangulata. 

Erdély Mátyás Kossuth-díjas operatőr időutazásra invitáló, lenyűgöző képkockáin át jeleníti meg a trau­mát átélt, identitásválságba került főhős lelkében eluralkodó tébolyt: a magány, a harag, a hiány, a bátorság egymásnak feszülő egyetemes érzéseit. Közben fokozatosan bontakozik ki előttünk (jelképesen is a korszakra értve) egy apafigura, akit elfogadni, megszeretni, elutasítani és legyőzni sem lehet. Nem marad más, mint a megalkuvás…