Az önirónia nagymestere
Kevés alkotó van Hollywood történetében, akinek védjegye lett az azonnal felismerhető, fanyar, ironikus humora. A december elején 90. születésnapját ünneplő, Oscar-díjas amerikai filmrendező, író, színész és zenész Woody Allen pontosan ilyen, sőt neurotikus világlátásával saját műfajt teremtett.
Kép: Woody Allen, Fotó: Adria Puig, Forrás: Anadolu via AFP
Karrierje az 1950-es években indult, amikor humoros szövegeket írt újságoknak és televíziós műsoroknak, majd stand-up komikusként vált ismertté. A filmrendezés felé a hatvanas évek közepén fordult, és már korai munkáiban is kialakult védjegyszerű stílusa: az intellektuális humor, a városi értelmiségi lét kételyei, az önirónia és a párkapcsolati bonyodalmak elemzése.
Első nagy sikerét az 1977-es Annie Hall hozta meg, amely négy Oscar-díjat nyert a legjobb rendező (W. A.), a legjobb eredeti forgatókönyv (W. A.), a legjobb női főszereplő (Diane Keaton) és a legjobb film kategóriában. Egyébként pályafutása során Woody Allen négy aranyszobrocskát zsebelt be, az előbbi kettőn kívül még a Hannah és nővérei (1987) és az Éjfélkor Párizsban (2012) forgatókönyvéért.
Elhangzott az Annie Hallban A komédiás Alvy Singer (Woody Allen) azon elmélkedik a filmben, hogy miért szakadt meg kapcsolata egy évvel azelőtt Annie Hall-lal: „Eszembe jutott egy régi vicc! Elmegy a fószer a pszichológushoz: »Doktor úr, a bátyám bolond! Tyúkanyónak képzeli magát!« Mire a doki: »Miért nem hozta el hozzám?« Erre a fószer: »Én elhoznám, de akkor ki kelti ki a kiscsibéket?!« Hát, valahogy így gondolkozom én is a szerelemről. Teljesen irracionális, őrült, abszurd dolognak tartom, de elmondhatatlanul vágyom utána, hisz azok a kiscsibék kellenek.” |
Filmjei gyakran New Yorkban játszódnak, amelyet saját bevallása szerint „a világ legjobb díszleteként” használ. Címszavakban is hosszú lenne felsorolni életművét: több mint ötven nagyjátékfilmet rendezett, számtalan forgatókönyvet írt, sőt dzsesszklarinétosként is jegyzik. Kreativitását és teherbírását jól érzékelteti, hogy évtizedeken át szinte évente készített egy filmet, következetesen ragaszkodva a kis költségvetéshez, a színészi improvizáció szabadságához és a művészfilmes hangvételhez. Az alkotásaiban megjelenő szellemi kalandozások a filozófiától a pszichoanalízisig terjedtek.
Noha pályáját időnként botrányok és személyes viták kísérték, filmjei hatása vitathatatlan: egyedi humorát, gondolkodásmódját és karakterábrázolását generációk azonosították a városi értelmiségi komédia archetípusaként. Szellemessége egyszerre intellektuális és önironikus. Nevetni tanít a saját szorongásainkon, miközben soha nem felejti el, hogy ő maga is esendő.
Életről és halálról
- Nem félek a haláltól. Csak nem szeretnék ott lenni, amikor bekövetkezik.
- Megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e tovább élni az emberek emlékezetében. Én tulajdonképpen a saját nappalimban szeretnék tovább élni.
- Nem vagyok antiszociális. Csak nem vagyok szociális.
- Az emberek félnek a változástól. Én nem félek – csak utálom.
- A halálhoz fűződő viszonyom változatlan: erősen ellenzem.
- Foglalkoztat a jövőm, mivel a hátralevő napjaimat ott szeretném eltölteni.
- Pompás aranyóra. Büszke vagyok rá. Nagyapám a halálos ágyán adta el nekem.
- Én nem a munkámmal akarom a halhatatlanságot elérni. Azzal akarok halhatatlan lenni, hogy nem halok meg.
- Élj úgy, mintha minden nap az utolsó lenne – egy nap igazad lesz.
