Látta az angyalokat

Mindaz, ami a tárlaton látható, a Makovecz Alapítvány több mint egy évtizedes rendszerező munkájának köszönhető. A kurátor, Jonathan Glancey világhírű építészkritikus a megnyitón felidézte, hogy negyven évvel ezelőtt ismerte meg Makovecz Imrét, akinek munkásságáról elsőként publikálhatott a vasfüggönyön túl. Az építész a természet szolgálatában, a magyar falvakért, közösségekért dolgozott. „Szerette a fákat, és látta az angyalokat” – mondta, hozzátéve, hogy Makovecz víziói nagyon hasonlók voltak William Blake világához. A menny és a föld összekapcsolását tűzte ki célul, erre is utal a tárlat Angyalok és építészet címe. 

Makovecz a hetvenes évek közepétől néhány kollégájával a vidéket járta, hogy az elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen. A sorozatos „betartások”, adminisztratív gátak ellenére fiatal építészek lelkes csoportjával sikerült olcsó helyi anyagokból, szinte pénz nélkül újjáépíteniük számos közösségi épületet. 

Makovecz munkáit átitatja a helyi folklór, a helyi mondakör, a természet és a régi keresztény hit egyaránt. Épületei minden elemükben gazdag szimbolikát hordoznak; például a spirál azt a még mindig megoldatlan kérdést, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. Makovecz angyalai nem a bibliai témájú festményekről ismert szépséges lények, hanem a túlvilágra nyíló kapu őrei. Azért vannak velünk, hogy segítsenek vezetni bennünket. Templomterveit ők inspirálták. 

A magyar falvak megújulásáért végzett munkájában a szerves építészetet, az ácsmesterséget, a helyi szaktudást és anyagokat egyaránt eszközként alkalmazta. Alkotásai – az organikus formák és a népi hagyományok ötvözésével – az építészeti világban egyfajta forradalmat hoztak létre. Jellegzetes épületeinél a fát nemcsak díszítőelemként, hanem szerkezetként is használta. 

Az építészetről azt tartotta, hogy az a teremtés folytatása, az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, a teteje pedig az égből esett volna le rá. Az épületnek egylényegűvé kell válnia a környezettel, szervesen kell illeszkednie a tájba. Emberközpontú, „látó” házainak szemük van (két ablak vagy ajtó), ami a „belső lényeget” fejezi ki, azt, hogy az épület lény. 

A tárlat rajzok, modellek és fotók segítségével mutatja be Makovecz elképesztő képzelőerejét és építészeti alkotásait. Első figyelemre méltó munkája a paksi Szentlélek-templom: a karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetű, ívelt kapubejáratú épület turistalátványosság lett, miként stílusának karakteres hordozója, a siófoki evangélikus templom is. A Farkasréti temető ravatalozójának belső tere egy emberi mellkast formáz. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza későbbi munkái közül a makói Hagymaház, az egri Bitskey Aladár uszoda és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori piliscsabai campusa is. Az erdélyi, csíksomlyói Hármashalom-oltára a pünkösdszombati szentmise hagyományos helyszíne lett. 

Egyik legismertebb műve az 1992-es sevillai világkiállításra tervezett magyar pavilon. A templomhoz is hasonlítható, héttornyos épület bordázott fa tetőzetrendszere különleges látványt nyújtott, akárcsak a földszint üvegpadlója alá nyúló, így gyökérzetét is megmutató csupasz tölgyfa. Az épület bárkaformája az Újvilágot 500 éve felfedező Kolumbusz emlékét, a tornyokba zárt harangok a nándorfehérvári diadalt idézték meg. A pavilon hét tornya adta az ötletet a 2002 óta megrendezett Héttorony Fesztiválhoz. 

Élete utolsó napjáig dolgozott, közel hatszáz tervének mintegy fele épült meg, a többi máig terv maradt. Az építész munkássága arra kötelez bennünket, hogy a hagyatékát nemzeti örökséggé emeljük – ennek szellemében a halála után néhány évvel kiadott kormányhatározatnak köszönhetően csaknem húsz Makovecz-épület újult meg, és a költségvetési forrás több mint tíz új házának megépítésére is lehetőséget adott. Mára számos, az építész által tervezett épület műemléki védettséget élvez.