Néptánc a szívük közepe
Legendaként emlegetik Szabó Szilárd és Németh Ildikó nevét a néptáncvilágban. Az 1977-ben, elsők között Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett néptáncművész-pedagógus, koreográfus házaspár kezei alatt generációk nőttek fel. Közel a hetvenedik életévükhöz még mindig aktívak és fontos szerepet vállalnak az autentikus hagyomány visszatanításában.
Kép: Tordas Szabó Szilárd és Németh Ildikó néptáncos házaspár, Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld
Szilárdot kezdetben jobban vonzotta a ’60-as években tomboló rock and roll zene. De édesapja, „Bajusz papa” unszolására jelentkezett a fővárosban működő Bartók Táncegyüttesbe. Jó közösség fogadta az utánpótláscsoportban. Sebő Ferenc, Halmos Béla akkoriban tanulták, hogyan kell autentikus népzenét játszani. Tőlük hallott legényest főhősünk, ami letaglózta, elvarázsolta őt. Elköteleződéséhez az is hozzájárult, hogy az együttes alapítója, Tímár Sándor a ’70-es évektől, a paraszttáncosoktól felgyűjtött figurákat tanított vissza, rendezett koreográfiába, amit leginkább az eredetiség jellemzett.
Felesége, Ildikó szintén őriz egy halovány emlékképet gyermekkorából: a Búza, búza, búza dallamára tizenévesen koreográfiát készített kortársainak, amit előadtak egy kulturális rendezvényen. Más szál nem fűzte a néptánchoz, hanem a sportolás, az atlétika kísérte végig fiatalkori éveit. Édesanyja hatására – akiből annak idején csaknem hivatásos táncos vált, de helyette a családot választotta – 1971-ben felvételizett az Állami Balettintézet első néptánc szakára. Neves mesterektől, Györgyfalvay Katalintól és Tímár Sándortól tanulhatott két különböző stílust, a színpadit és az autentikust. Azt követően az ifjú néptáncművész a Magyar Állami Népi Együttesben táncolt kilenc évig.
Szilárd két társával (Nagy Zoltán József „Púder”, Kovács Gerzson Péter) együtt megalapította 1981-ben a „Summások” hivatásos kamara-táncegyüttest. Működésük során felléptek hazai színpadokon és megjártak számos külföldi országot. Mígnem 1984-ben megszületett a Kodály Kamara Táncegyüttes. Itt hozta össze a sors Ildikóval. Onnantól fogva elválaszthatatlanul összetartoztak ők ketten, művészeti munkájuk által sokan megismerték őket.
Martonvásáron kaptak művészeti vezetői megbízást, amiatt kerültek Tordasra, csaknem harminc esztendeje. Itt vertek gyökeret lábaik, alapítottak családot. A községben nem élt erős hagyománya a néptáncnak, ámbár nagyfokú igény mutatkozott rá. Szerencsésnek mondják magukat, mert akkoriban alakultak meg a művészeti iskolák. A táncházmozgalom hatására, amikor a tánc lekerült a színpadról, s újra élővé vált a városi, intézményi keretek között. Ennek alakulásában a hivatása iránt elkötelezett házaspár jelentős szerepet vállalt.
Szilárd máig a helyi általános és alapfokú művészeti iskolában testnevelésóra, illetve művészetoktatási keretek között tanítja a hagyományőrző tevékenységet. Elsők között jelentek meg fesztiválokon a Tordasi Pillikék gyermeknéptánccsoporttal, melyben három korcsoport szerint dolgoznak együtt a gyerekekkel. Ildikó több környékbeli település (Tordas, Érd, Gyúró) óvodájában igyekszik nyugdíjasként is a kicsik lelkébe elültetni a néptáncszeretet magocskáját, ekképpen hozzájárulva a hagyomány folytonosságához.
Közösen huszonnyolc évig vezették az 1986-ban megalakult martonvásári Százszorszép Táncegyüttest. Oktattak, koreografáltak, rendszeresen hordták a fiatalokat versenyekre, minősítésekre, továbbá szerveztek tánckurzusokat is. Ez utóbbi igyekezetüknek köszönhető, hogy Martonvásár és Mezőkölpény között testvértelepülési kapcsolat alakult ki, minek koronájaként Mezőkölpény díszpolgára címet kaptak 2017-ben. Generációk cseperedtek fel kezeik között. Sok fiatalnak a tánc olyan biztos alapot, erős identitástudatot adott, amely egy életen át elkísér.
Szerintük autentikus néptáncot csak közvetlen, személyes élmény által lehetséges átadni. Tanítói módszereik a hagyományok teljességének (többek között a lelki vonatkozásoknak) az átélésén, az értékek tiszteletén nyugszik. Visszanyúlnak egészen a gyökerekig. Több ízben jártak Erdélyben, Felvidéken, az utódállam több területén, ahol sokat tanultak idősebb táncosoktól. Néptáncgyűjtéseik erős alapot adtak további munkájukhoz. Adatközlőik mestereikké, rokonokká, családtagjaikká váltak. Az élővé formálódott tapasztalás által bármilyen autentikus táncot el tudnak sajátítani. Ez hitességük, eredményességük forrása – vallják. S tegyük hozzá: a szeretet, amellyel hivatásukat művelik.
Közel húsz évig szervezték a Széki Néptánctábort, a kezdetektől oktatói voltak a Csángó Fesztiválnak, valamint mind a mai napig a Kiscsőszi Pajtafesztiválnak. Szilárd nevéhez fűződik az egykori Százszorszép-tagokból álló Szeprence Táncegyüttes, illetve a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes. Ez utóbbi csak férfiakból áll. Lóháton járják a vidéket, miközben néptáncprodukciókat adnak elő. Nem mellesleg a házaspár tizenhárom unokának örvendhet, akik gondoskodnak róla, hogy a kevés szabadidejükben se kelljen unatkozniuk.
– Hisszük, hogy felelősségünk továbbadni a fiataloknak ezt a gazdag kultúrát, ami az idősebb generációk eltűnésével egyre haloványabbá válik. Az autentikus magyar néptánc egy ékkő, óriási lehetőség lakozik benne a magyarság teljességének megélésére. Tartást és identitást ad, közösséget teremt. Szeretném kitolni az időt, hogy sose kelljen abbahagynom a táncot – osztja meg velünk őszintén Szilárd, aki 2021-ben, nem született paraszttáncosként, elsőként kapta meg a Népművészet Mestere címet.
Végül Ildikó is hozzáfűzi saját tapasztalatait: – Jó korban születtünk, kiváló mestereink voltak. Csináltam egy műsort Ostinato, Asszony példaképeim a magyar néptáncban, amellyel nagy elődeink előtt akartam tisztelegni. Tőlük szívtuk magunkba a lelkiséget, az életrevalóságot. A mai fiatalságnak nem adatott meg, hogy beleszülessenek a hagyományokba. De a művészeti munka által újra feléleszthetik önmagukban. Az óvodákban a kicsiknek kiszámolókat, énekeket tanítok, motiválom őket, hogy természetes módon megkapják, megszeressék ezeket az örök értékeket…
