Borzongás mesterfokon
Gyilkosság, eltűnés, titkok és félrevezető nyomok! A bűnügyi történetekben a rejtély ígérete egyszerre szórakoztat és gondolkodtat: miközben megpróbáljuk összerakni a mozaikdarabokat, saját félelmeinkkel, előítéleteinkkel és kíváncsiságunkkal is szembesülünk. Nem véletlen, hogy a krimi az irodalomban és a színházban is örök műfaj: minden korszak új kérdéseket, új nézőpontokat ad hozzá, miközben a feszültség és a megoldás iránti vágy változatlan marad.
Kép: A rendezés nem a krimiszál látványos kibontására helyezi a hangsúlyt, hanem a szereplők lelkiállapotára, Rachel belső vívódására
Valóság és képzelet határán lavírozva
Az utóbbi évek egyik legsikeresebb pszichológiai thrillere, A lány a vonaton színpadi adaptációja Horgas Ádám rendezésében látható a budapesti Játékszínben. A darab alapjául szolgáló regény szerzője, Paula Hawkins 2015-ben robbant be a nemzetközi könyvpiacra ezzel a történettel, hónapokon át vezette a bestsellerlistákat, több mint húsz nyelvre fordították le, és világszerte milliós példányszámban kelt el. A sikert tovább növelte a 2016-os filmes feldolgozás is, Emily Blunt főszereplésével.
A történet középpontjában egy fiatal nő, Rachel Watson (Lévay Viktória) áll, aki válása után alkoholproblémákkal küzd, és mindennap ugyanazzal az elővárosi vonattal utazik Londonba. Az út során az ablakból figyeli egy számára ideálisnak tűnő házaspár életét, majd amikor a nő rejtélyes módon eltűnik, Rachel akarva-akaratlanul belekeveredik az ügybe. A regény és a színpadi változat is a „megbízhatatlan elbeszélő” eszközével él: a főhős emlékei hiányosak, torzak, a valóság és a képzelet határai folyamatosan elmosódnak.
A Játékszín előadása tudatosan erre a bizonytalanságra épít. A cselekmény feszes, a jelenetek gyors váltása filmszerű ritmust teremt, miközben a színpadi forma megőrzi a pszichológiai thriller intimitását. Horgas Ádám rendezése nem a krimiszál látványos kibontására helyezi a hangsúlyt, hanem a szereplők lelkiállapotára, különösen Rachel belső vívódására.
Lévay Viktória árnyalt alakítása végig a darab súlypontja: egyszerre mutatja meg a karakter sebezhetőségét, kiszolgáltatottságát és makacs igazságkeresését. Figurája esendő ember, akinek döntései és múltbéli hibái szorosan összefonódnak a történet rejtélyével. A mellékszereplők tűpontos játéka tovább erősíti a bizalmatlanság és a fenyegetettség légkörét: Simon Kornél alakítja Rachel exét, Fehér Tibor az eltűnt nő férjét; további szerepekben láthatjuk Gubik Petrát, Réti Adriennt, Gáspárfalvi Dorkát, Szőlőskei Tímeát, Vadász Gábort és Petyi Jánost.
A lány a vonaton színpadi változata nem csupán egy krimit mesél el, hanem azt a nyugtalanító kérdést teszi fel: mennyire hihetünk az emlékeinknek, ha saját életünk darabjai is hiányosak?
Mikor gyanússá válnak a megszokott arcok
Kristóf Luca „első krimis” szerző számára az (újság)írói látásmód mondhatni családi örökség, sőt, a konkrét műfaj sem ismeretlen terep! Édesanyja, Ujlaki Ágnes a Szabad Föld újságírójaként dolgozott ötven éven át, haláláig; a Lelki levelesláda rovat léleksimogatójaként rendkívüli népszerűségnek örvendett olvasóink körében. Édesapja, Kristóf Attila pedig évtizedeken át a hazai krimiolvasók ismert szerzője volt, akinek regényeit a klasszikus bűnügyi hagyomány és a társadalmi érzékenység sajátos elegye jellemzi.
A Halál az Akadémián ígéretes bemutatkozás, jó belépő a kortárs magyar krimi világába. Az említett családi előzmények, az otthonról hozott muníció – a pontos fogalmazás, a részletek iránti érzékenység, a hiteles helyzetrajz képessége – nem teherként, hanem stabil alapként jelennek meg: Kristóf Luca saját jogon, önálló hangon szólal meg a biztos kézzel vezetett történettel. A klasszikus detektívregény hagyományait követő sztori a szociológus szerző tudományos világban szerzett saját tapasztalataira és a kulturális elit körében végzett kutatásaira egyaránt támaszkodik (a Kultúrcsaták című monográfiája elnyerte a Magyar Szociológiai Társaság Polányi-díját).
A regény főhőse, Dér Adél elismert tényfeltáró újságíró (egyébként Kristóf Attila ikonikus nyomozóalakjának lányaként lép most a színre). Baráti felkérésre, nem hivatalos nyomozóként, hanem kérdező, kétkedő civilként halad előre az Akadémia egyik kutatóintézetében történt gyilkosság felderítésében. A haláleset felborzolja a látszólag rendezett, zárt tudományos kutatói világot, de hamar kiderül: a felszín alatt rivalizálások, elhallgatott sérelmek és régi titkok húzódnak.
Kristóf Luca prózája letisztult, pontos, kerül minden felesleges sallangot, a feszültség következetes építkezéssel jön létre. A szerző minden bizonnyal ösztönösen hozza szociológuslétéből a precíz megfigyeléseket és az analitikus gondolkodást. Nem akar látványos trükkökkel sokkolni: inkább apró jelekből, félmondatokból és karakterdinamikákból építi fel a feszültséget.
A regény egyik erőssége, hogy nem csupán a „ki volt a tettes?” kérdésre koncentrál, hanem arra is, miként működik egy közösség krízishelyzetben, hogyan válnak gyanússá a megszokott arcok. Ráadásul a gyilkosság éppen akkor történik, amikor a tiszteletre méltó, csaknem 200 éve fennálló Akadémia ötévenkénti elnökválasztására készül, és amikor az akadémikusok, cseppet sem meglepő módon, nem tudományos kérdéseken vesznek össze egymással, hanem a politikán.
A regény tehát egyszerre izgalmas nyomozás és társadalmi tükör is. A kötet elsősorban azoknak ajánlható, akik szeretik az intellektuális, lélektani hangsúlyú krimiket, és nemcsak a megoldás, hanem az odavezető út is érdekli őket.
