Gazdag életmű Kodály iránytűje mentén

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.Debrecenben született 1933-ban, ráadásul a város egy másik nagy fiának unokájaként. Baltazár Dezső püspöknek, a híres hitszónoknak egyik amerikai híve küldött egy zongorát, azon kezdett az ötéves unoka pötyögtetni, majd mindenki megdöbbenésére a rádióból hallott bonyolult dallamokat hallás után lejátszani, a nélkül, hogy a kottát ismerte volna. Vásáry Tamás hatévesen Liszt II. rapszódiájának eljátszásával nyert felvételt a debreceni Zenedébe. Nyolcéves korában egy Mozart-emlékesten adott először nyilvános koncertet. Tízévesen került Dohnányi Ernő tanítványai közé, tizennégy évesen pedig már megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. 

Tanárai, mentorai között olyan nevek szerepelnek, mint Dohnányi Ernő, Fischer Annie és mindenekelőtt Kodály. Utóbbi mentette meg a kitelepítéstől, támogatásával folytathatta tanulmányait, és munkát is kapott a Muzsika Hangversenyrendező Vállalatnál. A mester nemcsak szakmailag, emberileg is iránytű volt számára. 

Nemzetközi művészi karrierje Leningrádban (ma Szentpétervár) és Moszkvában indult, majd kiemelkedő versenysikerekkel folytatódott az 1950-es években Varsóban, Párizsban, Brüsszelben és Rio de Janeiróban. Amikor 1956 végén édesapját a Kádár-rendszerben börtönbe vetették, a fiatal zongoraművész személyesen Erzsébet belga királynőhöz fordult segítségért apja kiszabadítása érdekében. Édesapját végül kiengedték a börtönből, Vásáry Tamás pedig szüleivel sorsközösséget vállalt, és elhagyták Magyarországot. 

Előbb Belgiumban, majd Svájcban élt. 1958-ban megjelent Liszt-lemezét Az év legjobb lemeze címre jelölték Angliában. Az emigrációban évi átlag száz hangversenyt adott a világ legfontosabb zenei központjaiban, rendszeres vendége volt a legjelentősebb zenei fesztiváloknak. 

Karmesteri pályája 1970-ben indult el, amikor a montreux-i fesztiválon a Liszt Kamarazenekart dirigálta. Hamarosan saját zenekara lett, a Northern Sinfonia, majd a Bour-nemouth Sinfonietta vezetőjeként működött. Vezényelte a világ legjelentősebb együtteseit a New York-i Filharmonikusoktól a Berlini Filharmonikusokig. Zongoraművészként és karmesterként is készített lemezfelvételeket. 
Magyarországon 1972-ben járt első ízben újra, rövidesen kurzust is tartott a Zeneakadémián. Állandó szakmai otthonra azonban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaránál talált, amelynek karmestere, később fő-zeneigazgatója lett. 

2013-ban megalapította a Vásáry Tamás-ösztöndíjat, 2017-ben pedig a Gyermekhíd Alapítványt, amely gyermekotthonban élő gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti egyéni mentorok segítségével. „A legnagyobb adomány az életben, ha adhatsz másoknak. Segíteni, szeretni azokat, akiket nem szerettek gyermekkorukban” – vallotta. 

Lapunk néhai tévékritikusa, Ujlaki Ágnes találóan írta róla egy életrajzi dokumentumfilm láttán: „Örökifjú, de tényleg. Kicsi, vékony, gyermekien kék a szeme, friss a beszéde, remek a humora, hatalmas a tudása.” A képernyőn keresztül is sugárzott belőle a természetes derű, ontotta az anekdotákat, de egyik sem öncélú, mindegyik valami nagyobb igazságra mutatott rá. 

Tanárként is különleges volt, azt vallotta, hogy „az a tanár, aki pontosan meg tudja mondani, hogyan kell játszani egy darabot, nem jó tanár. Mindenkinek más a testalkata, a karaktere, a lelke. A tanárnak az a feladata, hogy kihozza a növendékből – őt magát”. 

Díjainak hosszú soránál talán fontosabb, hogy jelenléte mit jelentett: hidat múlt és jelen, mester és tanítvány, színpad és nézőtér között. Vásáry Tamás nemcsak világhírű művész volt, hanem szerethető, kíváncsi, kérdezni és mesélni tudó ember. Születésének 90. évfordulóján, 2023 szeptemberében ünnepi hangversenyen köszöntötték a Zeneakadémián. Mi van az élet mögött, előtt és után, ez az, ami őt mindig érdekelte, különösen most, „amikor már ott állok a küszöbön” – árulta el a az ünnepségen. 
Most már valóban a küszöbön túl áll – de hangja, játéka, szelleme velünk marad.