Egy csepp fény
Az Arany Pálma-díjat a Csak egy baleset című film nyerte el.
A múlt évi cannes-i fesztiválon az Arany Pálma-díjat – a legjobb nagyjátékfilmnek szóló elismerést – a Csak egy baleset című film nyerte el, amely a magyar mozikban is látható. Rendezője, forgatókönyvírója és producere az iráni Dzsafar Panahi, a film iráni–francia–luxemburgi–amerikai koprodukcióban készült.
A Csak egy baleset tele van félelemmel, feszültséggel, de a humor sem idegen tőle. Különleges a készítése körülményeiben is, hisz Dzsafar Panahi szinte titokban forgatta. Zárt terekben, úttalan utakon, Teherán külvárosának rejtett zugaiban, a sivatagban. Ahol – az első képek kivételével – végig ott egy megkötözött, bekötött szemű ember, akiben egy csoport tagjai korábbi kihallgatójukat, kínzójukat látják, s ki-ki vérmérséklete szerint bosszút is állna rajta. De nem egészen biztosak, hogy ő az, s a bosszúról – és a megbocsátásról – különben is hatan hatféleképpen gondolkoznak.
Dzsafar Panahinak – aki 65 éves – volt alkalma megtapasztalni, milyenek az iráni börtönök, s milyen egy kihallgatás. Politikai nézetei és a szólásszabadság mellett következetesen kiálló filmjei – közük dokumentumfilmjei – miatt hazájában, az Iráni Iszlám Köztársaságban 2010-ben hatévi börtönbüntetésre ítélték, emellett húsz évre eltiltották a filmkészítéstől. Az ítéletet végül felfüggesztették: két hónappal később óvadék ellenében szabadlábra került. De 2022-ben a hatóságok ismét léptek, és megpróbálták vele letöltetni a fennmaradó büntetést. Hét hónap elteltével szabadult, miután a börtönben éhségsztrájkba kezdett. A filmkészítést ezután sem hagyta abba, így született meg 2025-ben a Csak egy baleset, melynek szereplői jobbnál jobb profi és amatőr színészek. És Amin Dzsafari személyében a kamerát is egy kitűnő operatőr kezelte.
A történet kezdete szinte idill: a késő esti órákban egy család hazafelé tart. Apa, anya és kislányuk – az édesanya áldott állapotban –, meghitt hangulatban, bár kissé már fáradtan. S ekkor történik a baleset: elütnek egy kutyát. Továbbmennek, de az autó nemsokára leáll, egy arra jövő motorostól kérnek segítséget. Szerencséjük van – legalábbis akkor még ezt gondolják –, mert a közelben egy műhelyben meg tudja javítani. A motoros autóval jön vissza, és bevontatja őket, a műhely a testvéréé.
Ám a testvér – jellegzetes hangját és műlábának nyikorgását hallva – a „vendégben” egykori kínzóját véli fölismerni. Követi a lakásáig, és pár nap múlva egy néptelen utcán leüti, arra készül, hogy a sivatagban – a várostól távol – élve eltemeti. Könyörgését hallgatva azonban elbizonytalanodik, s furgonjában a fogollyal fölkeresi társait, akiket a „Falábú” szintén meggyötört. A balszerencsés vallatótiszt élete a furcsa szembesítés alatt – hiszen a rabok szeme vallatáskor be volt kötve, s nem láthatták őt – gyakran hajszálon függ. Mikor megtudja, hogy feleségét – kislánya könyörgésére – fogvatartói kórházba vitték, így született meg a kisfia, összeroppan, s mindent bevall. És megígéri, soha nem fogja keresni őket.
Így marad életben bekötött szemmel egy fa alatt az út szélén, visszakapva telefonját, s egy bicskát, hogy a csapat távozása után – amely beérte e nemes bosszúval – kibonthassa magát. Csak a furgon halványuló lámpáját látni, ahogyan a sötétben eltűnik.
Egy nap aztán Vahid, aki társaival megkímélte életét – s megmentette feleségéét és gyermekéét –, a műhelyében a jellegzetes nyikorgást véli hallani. S a néző nem tudja, hogy csak képzelődik – vagy a „Falábú” áll a háta mögött…
