Hölgyek titkos nyelve
A múlt elegáns, rejtett világába a XVII–XIX. század különleges legyezőin keresztül enged bepillantást a BÁV ART Aukciósház és Galéria kiállítása. A tárlat a zenészként ismert Németh Zoltán, az Apostol együttes alapítója több száz darabos gyűjteményének legkiemelkedőbb példányait vonultatja fel. Elképesztő a legyezők esztétikai gazdagsága a korai barokktól a historizmusig – ahogy bőséges a legyezőnyelven közvetített érzelmek és titkos üzenetek tárháza is!
Kép: A tárlat különleges darabjai a kétoldalas legyezők, két különböző ábrázolással, Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
Zeneakadémiát végzett zenészként és az Apostol együttes alapítójaként Németh Zoltán életének nagy részét a zene tölti ki. A tárgyak szeretete és gyűjtése csak emellett lépett az életébe. Méghozzá London egyik ócskapiacán keltette fel az érdeklődését egy legyező: a csodálatos, festményminőségű tárgyról kiderült, hogy egy XVII. századi műalkotás – és akkor megfizethetetlenül drága volt számára. Mégis, fordulópontot jelentett az életében, és az ott támadt érdeklődése az évtizedek során szenvedéllyé nőtt. Napjainkban a zenész egy több száz darabot számláló, nemzetközileg is jelentős gyűjtemény gazdája.
A Hölgyek titkos nyelve – Legyezők a korok tükrében című kiállítás nem csupán egy műtárgyválogatás, hanem időutazás a női elegancia és a társasági élet világába. A legyezők története az ókori Egyiptomig nyúlik vissza. A korabeli ábrázolások alapján joggal gondolhatjuk úgy, hogy az eleinte praktikus célokat (legyek elhajtása, tűz élesztése) szolgáló legyezők az ókori Egyiptomban fokozatosan váltak státuszszimbólummá. A pálmalevelekből, strucctollból vagy textilből készült korai típusok a mindennapi tárgyakból az előkelőség és a hatalom szimbólumaivá léptek elő az uralkodói körökben.
Kínában a hagyomány szerint a Csing-dinasztia alapítója, Wu-wang nevéhez köthető a tárgy elterjedése. Különösen jelentőssé váltak azok a selyem- és papírlegyezők, amelyeket már kalligráfiák és festészeti alkotások is díszítettek.
Gyakori szereplők a legyezőkön
A kiállított műremekek képesek egy-egy komplett mitológiai eseményt elmesélni (például Paris ítélete; Romulus és Remus; Aeneas átveszi fegyvereit az olymposi istenektől; Pallas Athéné védelme). Sokszor feltűnik a női önállóság jelképeként a szűziességéről híres, de vadász volta folytán mégis karakán Diana istennő, legtöbbször nimfái társaságában. A Biblia is számos esetben ihlető forrásként kínálkozott a legyezőkészítők számára (például Menekülés Egyiptomból; Mózes megtalálása; A Vörös-tenger kettéválasztása). A jó házasság, nagylelkűség és asszonyi jóság jelképeként nagy népszerűségnek örvendett a Rebeka és Eliézer története a kútnál. De a hétköznapibb témák (aratóünnep, vidéki mulatság, pékség, koncert a szabadban) is művészi lenyomatot kaptak, miként szórakoztató témául szolgált Cervantes Don Quijote lovagregénye.
Az európai reneszánsz kultúra az egyre erősödő keleti kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően felfigyelt erre a tárgytípusra. A következő évszázadokban betöltött szerepét jól érzékelteti I. Erzsébet királynő (uralkodott: 1558–1603) mintegy 30 darabos legyezőgyűjteménye. A XVII–XVIII. század hozta el a legyezők fénykorát: a női elegancia nélkülözhetetlen kellékeivé váltak.
Fotó: Németh András Péter / Szabad Föld
A legyezők már nem pusztán divatkiegészítők voltak, hanem összetett szimbolikával átszőtt műalkotások. A leggyakrabban mitológiai és bibliai eseményeket, idilli szerelmi és pásztorjeleneteket, allegorikus természeti képeket ábrázoló díszítmények selyem- vagy pergamenlapokra kerültek. A legyezők küllői elefántcsontból, gyöngyházból vagy teknőcpáncélból készültek, tovább erősítve luxustárgy jellegüket. Külön legyezőt rendeltek esküvőkre, temetésekre, keresztelőkre és tematikus bálokra.
A legyezők megalkotása anno komplex feladat volt, egy-egy darabot öt-hat, különböző technikát ismerő mesterember készített el. XIV. Lajos, a Napkirály uralkodásának idején, 1678-ban jön létre Párizsban az első legyezőkészítőkből (éventailliste) álló céh. A XVIII. század elején a legkomolyabb és legnevesebb céhek Franciaországban, Angliában és Itáliában működtek. A gouache, azaz vízbázisú festési technika az akvarellhez hasonlít, de sűrűbb, jobban fedő festéket használ.
A XIX. század elején letisztultabb formavilágú legyezők kerültek divatba, majd a kibontakozó biedermeierben elterjedtek a polgárság körében is. Érthetően minőségi romlás is bekövetkezett: a küllőket nem luxusanyagokból, hanem leggyakrabban szaruból, csontból, fából készítették, és egyre inkább előfordult a gépi megmunkálás, az egyedileg festett kép helyett a színezett nyomat.
A XIX. század második felében, a historizmusnak köszönhetően több alkotó ismét meglátta a legyezőkben rejlő lehetőséget: előfordult, hogy művészek (hazánkban például Lotz Károly és Feszty Árpád) dekorálták egyedileg a hölgyek legyezőit. Megjelentek az „aláírt” legyezők, melyek küllőin egy-egy híres személy örökítette meg nevét vagy éppen elmés mondását, esetleg bókjait a tulajdonos hölgy számára.
A századfordulótól a legyezők kikoptak a divatból, és az első világháború után lassan eltűntek a hölgyek toalettjéből. Ami fokozatosan átvezetett a mai reklámlegyezők és vásári szuvenírek világába.
Tudta?
A híres legyezőnyelv főként Franciaországban és Spanyolországban terjedt el, az udvari és városi elit körében. Lehetővé tette, hogy a nők szavak nélkül, finom mozdulatokkal kommunikáljanak – gyakran a társasági illem határait átlépve.
