Kultúra
A díjmentesen látogatható Orgonák Éjszakája felejthetetlen szórakozást ígér az egész családnak

Idén is meghirdette hagyományos, öt Müpa-koncertet tartalmazó budapesti bérletes évadát a pécsi Pannon Filharmonikusok (PFZ) zenekar.

Az együttes MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az idén Mozaik címet viselő sorozat szeptemberben indul és jövő tavasszal zárul.
Szeptember 18-i a bérletnyitó hangversenyen az orosz nemzeti zene történetéből szemezget a zenekar Kesselyák Gergely dirigálásával. A Panoráma című koncerten Glinka és a romantika jól ismert szerzője, Rahmanyinov művei mellett elhangzik az orosz kortárszene alakjának, Alekszej Ribnyikovnak a Csellóversenye is.
A versenymű szólistája a Vlagyivosztokban született, világkarriert befutó Alexander Ramm gordonkaművész lesz.
A sorozat novemberi koncertje a német operára koncentrál. A www.de címmel meghirdetett koncert nagyágyúi Weber, Wagner és Walkür lesznek, az esten pedig a PFZ klarinét szólamvezetője, Laduver Mihály kap kiemelt szerepet szólistaként.
Kultúra

A Francia filter című januári koncerten Varga Gilbert karmester Milhaud, Saint-Saëns, Françaix és Ravel műveit vezényli, és a kiváló hegedűművész, Száráng Szohjön Kim (Sarang Seohyun Kim) is fellép.
Bogányi Tibor a márciusi Hangszínezők című hangversenyen Mendelssohn Skót szimfóniája mellett Dejan Lazić zongoraművész partnereként hazai bemutatóra készül: a Pannon Filharmonikusok előadásában lesz Magyarországon először hallható a méltán közönségkedvenc Brahms Hegedűverseny zongorára átírt verziója a szerző, Dejan Lazić előadásában.
Az ötödik, Utolsó képkocka című koncerten Dvořák és Mahler egy-egy utolsó művét mutatják be. Karmesterként és szólistaként a PFZ két fiatal művészt kért fel: Dvořák Csellóversenyét Daniel Müller-Schott adja elő, a karmesteri pulpituson pedig Henri Christofer Aavikkal találkozhat a közönség.
A közleményben kitértek arra, hogy a Pannon bérlet koncertjein a 6–18 éves korú gyerekek a szülőkkel díjmentesen vehetnek részt, bérlethosszabbításra pedig május 31-ig van lehetőség.
A Pannon Filharmonikusok 2026/2027-es Müpa-bérlete kapcsán további információk a zenekar honlapján olvashatók.