Külvilág
Görögországban megtiltják a közösségi média használatát a 15 éven aluliak számára

Kálmándy Mihály barátaival és tanítványával közösen ad koncertet. A műsorban duettek és áriák is szerepelnek.

A kegyencnő, a Parasztbecsület, a Don Giovanni és az Otello részletei mellett első alkalommal énekli színpadon a János vitéz című daljáték és a Gül Baba című operett slágereit Kálmándy Mihály operaénekes az Eiffel Műhelyházban vasárnap.

Az április 12-én 19 órakor kezdődő esten az Opera Kossuth-díjas örökös tagja és mesterművésze énekes barátai közül Gál Erikát, Rálik Szilviát és Ujvári Gergelyt látja vendégül, zongorán Jean Klára működik közre – olvasható a Magyar Állami Operaház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Mint írják, a személyes hangvételű estet Huszka Jenő Darumadár fenn az égen… kezdetű dala nyitja a Gül Baba című operettből, majd Bagó két dala (Egy rózsaszál, A fuszulyka szára) is felcsendül Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékából.
A dalválasztás kapcsán Kálmándy Mihályt idézik, aki elmondta: operaénekesként Erkel Ferenc művein kívül ritkán van alkalma anyanyelvén énekelni, a kiválasztott dalokhoz pedig már jóval azelőtt szoros érzelmi kötelék fűzte, hogy énekesi pályára lépett volna. „Ezek a dalok ráadásul komoly énekesi kihívást is jelentenek, ha megfelelő módon akarjuk őket előadni” – fogalmazott a többszörösen díjazott bariton, aki ezeket a darabokat most először énekli a nagyközönség előtt.
A közleményben kiemelik, hogy Kálmándy Mihály az estre olyan kamaraénekes partnereit és barátait hívta meg, mint Rálik Szilvia és Gál Erika. Mellettük az énekkari tagból szólistává előlépett Ujvári Gergely is közreműködik a koncerten, aki a Kossuth-díjas bariton tanítványa. A pályatársak a műsor összeállításában is részt vettek, és kedves duettjeikkel készülnek az alkalomra. Gál Erika a Parasztbecsületből, Rálik Szilvia a Don Giovanniból, Ujvári Gergely pedig az Otellóból ad elő részleteket Kálmándy Mihállyal. Az előadók emellett áriákat is énekelnek többek között A kegyencnő, a Gioconda és a Turandot című operából.
Külvilág

Kálmándy Mihály estjét a Príma Donnák + 2 Hős sorozatban május 3-án Kolonits Klára, május 9-én pedig Miklósa Erika fellépése követi az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében.