Lesz-e még remény?

Ha kirgiz írót kéne említeni, a legtöbben bizonyosan Csingiz Ajtmatov (1928–2008) nevét mondanák. Valóban ő a kirgiz irodalom legnagyobbja, az egész világon elismert képviselője. Most mégsem róla akarok írni, hanem egy ma is élő kirgiz íróról, Szultan Rajevről, akinek – mint Özönvíz című könyve lakiteleki bemutatóján elmondta – ő a példaképe. A kötet három kisregényt tartalmaz, s egyiket, a Kasabát neki ajánlja: Kasaba, az ember nevelte farkas sorsa rokon Ajtmatov Vesztőhelyének farkasaiéval. És a gyengeelméjű fiú meg a kolhozelnök története, haláluk és temetésük elmesélése is rá emlékeztet A fiú, aki kezében tartotta a Napot című kisregényből, amely még 1985-ben született. 

A címadó Özönvíz, amely több mint harminc évvel később jelent meg, hátborzongató látomás arról, hogyan valósulhat meg a közeljövőben ismét az Ószövetségből is ismert isteni büntetés. Négy ember él a földgolyó egyetlen megmaradt kis szigetén: az apa, Khe, az anya, Man, a fiuk, Etih és a lányuk, Duna. A regény 2099-ben játszódik, amikor az utolsó istenhívő ember, Khe keresztre feszítése előtt a Teremtő özönvizet zúdít a felfordult világra, amelyet már javarészt mesterséges – szív és lélek nélküli – emberek irányítanak. Csak Khe és családja marad életben, s valami jót várnánk, de ennek az ellenkezője történik. 

Az idő telik, s Khenek és feleségének – aki egy mesterséges embrió­kat „termelő” intézetben dolgozott, míg meg nem ismerte férjét – nem sikerül átadni gyermekeiknek Isten szeretetét. Később kiderül, hogy fiuk, Etih is egy ilyen program részeként fogant Man méhében, s erről apja sem tudott. A „mesterséges fiú” aztán kamaszként előbb a természetes módon született húgát ejti teherbe – aki sátáni szarvasmagzatot hoz világra –, majd anyját, aki öngyilkos lesz. Khe egyedül marad, és szíve mélyén várja a halált, ami hamarosan bekövetkezik: fia és lánya megerősödő „sátánfiukkal” feszítik keresztre, s lökik a mélybe. „A Nagy Víz felszínén a Szent Könyv kitépett lapjai úsztak, rajtuk a Teremtő szavaival, amelyeket az emberekhez intézett…” – ez az utolsó kép. 
Szultan Rajev szerint Isten nélkül nem lehet élni, s ezt drámai erővel fogalmazza meg. Már a Magyarországon 2023-ban – szintén a lakiteleki Antológia Kiadó gondozásában – megjelent Kárhozat című regényének is ez a témája. Rajev 1958-ban, egy faluban, paraszti családban született, és sok éven át újságíróként dolgozott. Jól ismeri a hétköznapi életet, a valóságot, és emberábrázolása látomásaiban is nagyon érzékletes. Az aktuális társadalmi elvárások megkövetelte erkölcsi „engedmények” és az örök értékek összeütközése foglalkoztatja igazán, s egy harmonikus, Isten lelkétől áthatott világrendre vágyik. Különböző tematikájú és eltérő cselekményű írásait szorosan összeköti az emberiség jövőbeni sorsa iránt érzett és rendkívül szuggesztíven megfogalmazott aggodalom. Írásművészetének erejét és hatását a meghökkentő képekben, metaforákban bővelkedő, sodró lendületű, az ősi kirgiz énekmondói hagyományokat is megidéző sajátos, egyéni művészi nyelv adja.