Gyapjas detektívek
Hajlamosak vagyunk legyinteni, amikor először hallunk egy olyan bűnügyi vígjátékról, amelyben egy meggyilkolt pásztor után a saját nyája kezd el nyomozni: egy újabb bárgyú családi mozival van dolgunk. A Birkakrimi azonban az év egyik legkellemesebb meglepetése. Kyle Balda rendező ugyanis nem egy bugyuta állatmesét, hanem hamisítatlan, fanyar brit humorral átitatott krimit készített, amely Leonie Swann Glennkill című nemzetközi bestselleréből táplálkozik.
Kép: A Birkakrimi vicces és elgondolkodtató
Az alaptörténet szerint egy angliai falucska birkapásztorát holtan találják. A különc George (Hugh Jackman) nagy meglepetésre végrendeletet is hagyott, sőt lehet, hogy gyilkosság áldozata lett. Mindenki gyanús és többen is nyomozásba kezdenek, a rendőrön kívül a megboldogult nyája is. A Birkakrimi zsenialitása épp ebben a kontrasztban rejlik, hiszen miközben a Denbrook faluban élő emberek a felszínes, intrikákkal teli logikájuk szerint próbálják megoldani a rejtélyt, a háttérben a birkák a maguk korlátozott, de végtelenül tiszta módján szagolják ki az igazságot. Ráadásul az alkotás poénjainak is ez a felfogásbeli különbség a legfőbb forrása.
Hugh Jackman játékideje ugyan némi csalódást okozva meglepően rövid, a film nézésekor nem maradunk igazi színész ikon nélkül, hiszen feltűnik a csodálatos Emma Thompson, továbbá a fiatalabb színészek is hitelesen hozzák a karaktereiket.
Az emberek mellett az állati szereplők is saját karaktert kaptak, így a szemeink előtt bontakozik ki egy szerethető birkacsalád képe. A juhok nyomozását vezető anya, Lily, az eredeti regényben még Miss Maple-ként szerepelt (az írónő részéről egy kikacsintós utalás Agatha Christie nyomozónőjére), ügyesen rakja össze a kirakós darabjait. De más érdekességeket is rejt az alkotás, hiszen a már-már mesei fikciót ügyesen vegyíti a tényekkel. A nyáj azon képessége például, hogy „háromig számolva” egy kollektív döntéssel elfelejtsék a traumáikat, egy briliáns metafora az emberi elfojtásra. Az pedig, hogy a birkák a pásztoruk iránti szeretetből végül a fájdalmas emlékezést választják a könnyű felejtés helyett, a film érzelmi csúcspontja.
Összességében elmondható, hogy az alkotás elsőre ugyan egy bugyuta mesének tűnhet, de filozófiai és pszichológiai mélységeket boncolgat a gyászról, az összetartozásról és az emberi természet esendőségéről.
