Jubileum sztártrombitással
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli idén a Snétberger Zenei Tehetség Központ. A kiváló gitárművész Snétberger Ferenc által életre hívott, nehéz sorsú muzsikuspalántákat felkaroló intézmény az elmúlt tizenöt évben több mint háromszáz fiatal tehetséget nevelt ki, akik közül sokan mára a hazai és nemzetközi jazz, illetve klasszikus zenei élet elismert művészei lettek. Sokan közülük ma már maguk is az intézet tanáraiként vagy mentoraiként segítik az újabb generációkat.
Fotó: Melczer Zsolt
Fotó: Melczer Zsolt A központ egyik legkorábbi és legkiemelkedőbb felfedezettje Farkas Zsolt zongorista volt, aki a triójával 2016-ban első helyezést ért el a Vysledky Jazzfesztiválon, és ugyanebben az évben elnyerte az Év felfedezettje díjat. Évekig Szőke Nikoletta kvartettjének állandó tagja volt, de rendszeresen koncertezik Snétberger Ferenccel is, és jelenleg már tanárként dolgozik a tehetségközpontban. De innen került ki Barbarics Csanád zongoraművész is, aki gyerekkora óta a központ növendéke volt. Később nemzetközi színpadokon mutatkozott be az Egyesült Államokban, Ázsiában és Európa nagyvárosaiban.
Elnyerte az első Cziffra György-zongoraverseny különdíját és a Tennessee-i Egyetem ösztöndíját, illetve harmadik helyezést ért el egy rangos amerikai versenyen. A központ felfedezettje volt a hazai jazzélet egyik kiemelkedő, fiatal női hangszeres tehetsége, a szaxofonos Fehér Melissza, de a legújabb generációból nagy figyelmet kapott mostanában például Balogh Máté (szaxofon), Baranyi Benji (basszusgitár), valamint a mindössze 12 éves, különleges hangú énekesnő, Bakonszegi Flóra is. Az intézmény jubileumi koncertet is ad október 10-én a Zeneakadémia nagytermében a Liszt-ünnep részeként. A koncerten fellépnek a tehetségközpont jelenlegi és volt diákjai, valamint tanárai is.
A program érdekessége, hogy a hazai tehetségek mellett egy világhírű svájci jazztrombitás, Matthieu Michel is csatlakozik a produkcióhoz vendégművészként. Játéka és lírai trombitahangja még különlegesebb nemzetközi atmoszférát ad az ünnepi műsornak. A koncert azért is nyújthat változatos élményt, mert nem szorítkozik egyetlen stílusra sem, a repertoár a központ szellemiségét tükrözi: a barokk, klasszikus és romantikus darabok eleganciája találkozik a jazz szabadságával. A hangszerelt kortárs művek mellett szerepet kap a közös improvizáció is, ami a Snétberger-módszer egyik legfontosabb alapeleme.