Tanulmánykötet a hit és a közélet viszonyáról

Habár manapság ismét sokan vitatják, hogy a kereszténységnek, az egyháznak lenne köze a politikához, tény, hogy az állam és az egyház együttműködése mindig is jellemző volt Magyarországon. Ha a protestantizmus és a nemzet viszonyát tekintjük, az is megállapítható, hogy előbbi hozzájárult a mai magyar nyelv és kultúra megszületéséhez, a nemzeti önazonosság megtartásához, a demokratikus rendszer és az önkormányzatiság létrehozásához – hangsúlyozta a konferenciát köszöntő beszédében Trócsányi László jogászprofesszor, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rektora. A protestantizmus olyan fontos értékeket hangsúlyoz, amelyek meghatározzák a társadalom működését: ilyen például a puritán erkölcs, a munka tisztessége, az egyéni felelősségvállalás, az értékek képviselete. 

A most megjelent kötet szerkesztői, Birkás Antal és Szabó Zsolt az előszóban hangsúlyozzák: „Kulcskérdés volt a magyar politikai gondolkodásban, a protestáns nézőpont szerint, az uralkodó korlátozott vagy korlátlan hatalma, az engedelmesség, a lelkiismereti szabadság és a nemzeti függetlenség. A protestánsok számára oly fontos vallásszabadság a hatalmi küzdelmek során újra és újra politikai program, ígéret és cél volt. A vallási hovatartozás tehát nem kizárólag az egyéni, hanem a nemzeti identitás kérdése, ezáltal pedig politikai kérdés volt Magyarországon. Mai kifejezéssel: közügy. A szereplők ebből a szemszögből adták meg a maguk válaszát az adott korszakok fő kérdéseire: lehet-e szövetségre lépni a törökkel a katolikus Habsburgok ellen? Milyen szövetségi rendszerbe tud Magyarország beilleszkedni? Milyen legyen állam és egyház viszonya? Kinek kell engedelmeskedni?” 

– Teljesen természetes, és nem lehet letagadni, hogy a protestantizmusnak van véleménye a közéletről, a politikáról, a kultúráról, a törvényhozásról vagy éppen a jogalkotásról. Nyilvánvaló, hogy a teológiának és a politikának vannak érintkezési pontjai, és számos teológus gondolkodott a politikáról. Például a svájci Karl Barth a keresztény látásmódja alapján vezette le, hogy milyennek kell lennie a diplomáciának, és azt is, hogy a politika miként viszonyuljon az emberekhez – fogalmazott lapunknak Birkás Antal politológus, teológus. 

A KRE docense szerint a protestáns hagyományban különösen hangsúlyt kapott számos olyan érték, amelyek a közéletre hatást gyakoroltak. Ilyen például a világi hatalom szükségessége, a törvények tisztelete, a közösségi döntéshozatal fontossága, az alkotmányeszme gondolata, a józan ész szerepe a törvényhozásban, a lutheri és kálvini hivatásetika. A 20. század jelentős politikai vezetői között sokaknál meghatározó volt a református vagy az evangélikus hit. 

– A protestánsokban különleges fogékonyság mutatkozik a közélet iránt, és a számarányuknál nagyobb mértékben vállaltak és vállalnak benne szerepet. Ennek szerintem teológiai okai vannak. Abraham Kuyper teológus, egykori holland miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az élet minden területén Jézus Krisztus a szuverén Úr, és ez igaz a politikára is. Mint mondta: „Nincs egyetlen hüvelyknyi terület sem egész emberi létünkben, amelyre a mindenség felett uralkodó Krisztus ne kiáltaná: „Enyém!«”. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy Magyarországon a vallásszabadság és a nemzeti függetlenség kérdése az elmúlt évszázadokban folyamatosan összekapcsolódott – hívja fel a figyelmet Birkás Antal. 

Több tudományág képviselői írták a tanulmányokat. Van közöttük teológus, történész, nyelvész, irodalmár, jogász és pszichológus. Az írások segítségével megismerhetjük – egyebek mellett – a 16. és a 19. század közötti Magyarország társadalmi, politikai és kulturális jellemzőit a protestánsok szemszögéből. Olvashatunk 20. századi miniszterelnökökről, miniszterekről, jogtudósról, írókról, újságírókról és egyházi vezetőkről: köztük Bethlen Istvánról, Darányi Kálmánról, Nagyatádi Szabó Istvánról, Réz Mihályról, Bánffy Miklósról, Németh Lászlóról, Szabó Dezsőről, Makkai Sándorról, Töltéssy Zoltánról, Futó Dezsőről és Ravasz Lászlóról. Megtudhatjuk, hogyan tükröződött Tisza István életében, beszédeiben és írásaiban a református identitás; Bibó István életművének tükrében láthatjuk, miként jelent meg kormányzás és állam a huszadik század eleji protestáns eszmetörténetben; azt is olvashatjuk, hogy mit gondoltak a kortársak két református földművelésügyi miniszterről. Mindenkor példát mutathat a kommunisták által meghurcolt Ordass Lajos. „Ordass saját kortársaitól és a Szentírásból is sokat tanult az ellenállás megvalósításához. Mindezt átültette a gyakorlatba, vállalta a szenvedést – soha nem lett megalkuvó” – olvashatjuk az egyik tanulmányban, hozzátéve, hogy az evangélikus püspök „mindvégig állhatatos maradt”. 

A kutatócsoport korábbi – Szabadság, hatalom, lelkiismeret címmel megjelent –, első tanulmánykötete nemzetközi kitekintésben vizsgálta a témát, a mostani a magyar viszonyokat tekinti át. „Mi a közös e tanulmányokban?” – teszik fel a kérdést a szerkesztők a választ is megadva: „A közös motívum a protestáns gondolkodás és etika szerepe a politikában és a tágan vett – beleértve a kultúrát is – közéletben. Mindegyik szerző bemutatja, hogy a hit, a bibliai alapelvek és/vagy az erkölcsi felelősség hogyan formálta a hatalomhoz, közéleti cselekvéshez, a közjóhoz és a közösséghez való viszonyt. A kötetben gyakran visszatérő gondolatok és témák a vezetők és a közösségi szereplők számonkérhetősége, a korlátozott hatalom eszméje, a közösségi döntéshozatal, a felelősségvállalás, a lelkiismeret, a szabadság és a közéleti szolgálat eszméje, gondolata. Kijelenthető: a reformáció korától a 20. századig a protestáns értékek mindvégig hatottak a magyar politikai és kulturális életre.”