Cicapostás

„Ha megszelídítesz, felelősséggel tartozol irántam”

Úgy látom, e héten ismét Cicapostás leszek… Enyhítő körülmény, hogy amit kedves levélírónk, Szabó Zsuzsa Éva elmesél, néha a kutyák háza táján is megtörténik. Tehát:

„Engedje meg, hogy leírjam az örökbefogadással kapcsolatos történetemet. Bevallom, a menhelyekkel feladtam a küzdelmet. Az még rendben van, hogy a cicamentő egyesületek hosszú dokumentációt, nyilatkozatot töltetnek ki a befogadóval, hisz próbálják gondosan kiválasztani a gazdit. Én, a 30 éves macskatartásommal nem kapok macskát tőlük, mert kijárós lenne, s hát az felelőtlenség. A macskához nem értők, akik meg vállalják, hogy bezárják örök életére a cicát, nos, ők a felelősségteljes állattartók. Legfeljebb így kerül vissza a cica egy nap után, mert az új gazda nem volt tudatában, hogy mit vállal, de abban igen, hogy bezárja, ettől lesz valaki jó macskagazda.

Tehát tőlük nem kell cica. Ekkor szólt egy kolléganőm, hogy az ismerőse cicájának kölykei születtek. Mutatott róluk fotót, megláttam és megszerettem. Héthetesen került hozzánk, az öt cicából ő volt a legkisebb, a legelevenebb, valóságos haramia. Míg utaztam vele, soroltam, hogy a cicának mit nem szabad, de ez nem hatotta meg. Az ágy széle kicsipkézve, kaparófa lett a szőnyeg, a függöny széttépve, azon mászott fel, ezáltal a szobában nincs függöny, amit nem is bánok, utálom cserélni. A bejárati ajtón egy gagyi függöny van feltéve, imád rajta tarzanost játszani. A tapéták leszakítva, amit tudtam, visszaragasztottam, sokáig nem tartott, újra letépte. A szobában a poszter kimintázva, ragasztva, letépve. Hajnal kettőkor a virágcserép valami úton-módon elhagyta a helyét, és nagyot csörömpölve ért földet a parkettán.

Kezem és a lábszáram lettek a játszótársai, azokat harapdálja, karmolássza, pedig játszom is vele rendesen, próbálom a nemlétező játszótársait helyettesíteni. Viszont az első pillanattól kezdve szobatiszta. És én vagyok a világ legboldogabb embere, akinek ez a kis haramia bearanyozza a mindennapjait. Eszembe nem jut­na, hogy visszaadjam, mert rossz. És drukkolok, hogy hosszú ideig lehessek a gazdija Pitypang cicának.”

*
Eddig a levél, amely minden kedvessége és macskaszeretete mellett rávilágít egy állandó vitára, jelesül: a macska kijáró vagy bentlakó legyen? Az emeletes társasházakban, a városban ez nem kérdés, azok a cicák – hacsak nem viszik pórázon sétálni őket – bentlakók maradnak. Nemigen van más megoldás. S ugyanígy: a kertes házban lakók pedig aligha tudják visszafogni a macskáikat – nekik a kijáró életmód a természetes. És a kivételeket tisztelve, azt hiszem, ez így van jól.