
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói 13 kapcsolatjellemző mentén elemezték a gazda-kutya kapcsolatot, összehasonlítva azt négy ismert emberi relációval. „A kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le: a gyerek iránti szeretet pozitív aspektusait ötvözi a barátság konfliktusmentességével – miközben a kutya-gazda kapcsolatban egyértelmű hatalmi fölényben van a gazda” – állítják.
Nem feltétlenül tudom alátámasztani ezt a megállapítást, hiszen sokszor érzem azt, hogy nálunk Yoda a főnök: például, amikor minden áldott nap hajnali öt óra ötven perckor kiharcolja a reggeli jutifalatot, vagy amikor kizárólag csak arra sétálhatunk, amerre ő szeretne menni. – De még mindig rajtam van a póráz, és nem rajtad – replikázik „rabszolgatartóm”, akinek nehéz elmagyarázni, hogy ha nem én vagyok az anyukája, akkor miért mondom azt, hogy „Te vagy anya szeme fénye!”.
Na, de nézzük, mit mond a tudomány! A kutatásban több mint 700 kutyatartó 13 szempont szerint értékelte kapcsolatát kutyájával és négy emberi partnerével (gyermeke, romantikus partnere, legközelebbi rokona és legjobb barátja). Az eredmények szerint az emberek a kutyával való kapcsolatukkal voltak a legelégedettebbek, őt tartották a legjobb társaságnak, és úgy érezték, hogy a házi kedvencük szereti őket a legjobban. A kutyák a gyerekekéhez hasonló magas pontszámot kaptak gondoskodás és a kapcsolat megbízhatósága terén, ugyanakkor – a legjobb barátokhoz hasonlóan – alacsony konfliktusszint jellemezte a velük való kapcsolatot.
– Mi is csak néha keveredünk konfliktusba. Legutóbb akkor kerültünk közelharcba, amikor ki akartam szedni egy kullancsot belőle. – Nem volt szép tőled, hogy letepertél és megcsípted a bőrömet a csipesszel, de megbocsátok. Szent a béke! – nyugtat meg az immár kullancstalan Yoda.
Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Lendület Társállatkutató Csoport vezetője szerint a „gazdák szinte teljes kontrollt gyakorolnak a kutyáik felett – ők hozzák meg a döntéseket, ők szabják meg a szabályokat”. A nemzetközi hírű etológus úgy véli: a kutyák azért tölthetnek be egészen egyedi szerepet, mert miközben érzelmi közelséget nyújtanak, mint egy gyerek, és konfliktusmentességet, mint egy barát, ugyanakkor az ember általi irányítottság okán kiszámíthatóság is jellemzi a kapcsolatot, ami ettől tud „olyan mély és kielégítő” lenni.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu