Dolgos ölebek

Az apró kutyákról sokan úgy vélik, hogy csak nőknek való, holott miért ne lehetne egy kis csivavának szerető férfi gazdája, és miért ne tarthatna egy hölgy is bátran nagytestű kutyát? Az öleb elnevezéshez kapcsolt pejoratív elképzeléseket is érdemes felülvizsgálni, hiszen ha visszatekintünk az időben, igencsak érdekes részletekre bukkanunk a történetükben. Az ókori görögök házi kedvencként, haszon- és áldozati állatként, sőt még élelemként is tartották őket. 

– Élelem? – kapja fel a fejét Yoda. – Nyugi, igaz, hogy szép gömbölyű vagy, de egészen biztosan nem foglak se megenni, se feláldozni – nyugtatom meg, és hozzáteszem, hogy azért figyeljen, mert van még mit tanulnia a nagy elődöktől. Például hűséget: Homérosz Odüsszeiájának hűséges Argosza húsz éven át várta gazdája hazajöttét. Az eposzbéli eb a korban igen kedvelt vadászkopóféle lehetett, ám kisebb termetű fajtársai is nagy népszerűségnek örvendtek. 

A legkedveltebb öleb a mai máltai selyemkutya őse volt az ókori emberek, kiváltképp a férfiak körében. Gyakran csak „kis törpeként” emlegették, és előszeretettel vitték magukkal a gazdák akár még a hosszú hajóutakra is, ugyanis kiváló patkányvadász hírében is álltak. S bár elsősorban társállatok voltak, azért nem ódzkodtak a feladatvégzéstől sem. Plinius feljegyzései szerint a hasi fájdalmakban szenvedőkre helyezve enyhítették a kínokat. 

Az ókori emberek tudták, hogy a kistestű kutyák egyáltalán nem csak babusgatásra születtek: valamennyi fajtának megvolt a maga feladata, amit méretéből adódóan kiválóan el tudott látni. A már említett rágcsálóirtás mellett a kotorékozás (terrierek, tacskók), a terelés (a rövid lábú corgi tökéletesen lavírozik a marhák lába alatt), vagy épp a jelzés (csivava), hogy csak néhány munkakört említsünk. Ezek a kisebb kutyafajták nagy népszerűségre tettek szert a királyi udvarokban és az arisztokrácia körében is, ami miatt szintén előtérbe került a társállati szerep, és egyúttal háttérbe szorult a többi funkció. 

Az, hogy napjainkban elkényeztetettnek tekintik az ölebeket, elsősorban a humanizálásból fakad. Sok gazdi ugyanis babaként kezeli ezeket a csöpp kutyákat: öltözteti, díszíti őket, ami nemcsak az ölebek rossz megítéléséhez járul hozzá, de az állatnak sem jó. – Érted már, hogy miért nem akarok kabátot hordani? – morran rám Yoda. – Hát persze! – mosolygok öntudatos ­ölebemen.