Szőrmók és tapsifüles

Néha úgy érzem, hogy nem három, hanem öt gyerek édesanyja vagyok. Csak az utóbbi kettő négy lábon jár és puha szőrt visel a testén ruházatként. A két házi kedvencünk, Konor, a német juhászkutyánk és Szilka, a magyar óriásnyúl pedig valóban olyanok egymásnak, mint a testvérek, akik folyton incselkednek, civakodnak egymással, és végül mindig nekem kell békét teremteni közöttük. 

Emlékszem az első találkozásukra. Szilkát óvatosan leraktam a fűbe. Konor ült mellettem békésen, de mereven figyelte az idegen apró lábainak toporgását. A bársonyos bundájú szuszmusz fejét kíváncsian nyújtogatta felé, pisze orrával fürgén szimatolt. Konor, meglepő módon, hasonló gyengédséggel közeledett hozzá. 

Az összebarátkozás nem ment zökkenőmentesen. Amikor szabadjára engedtem Szilkát, közben mindig magam mellé utasítottam Konort. Továbbra is figyelt, fülelt, ám a nyuszi egy-egy merészebb mozdulatára izgatottan reagált. Erélyesebb szavakkal és békére intő simogatásokkal hamar sikerült lecsillapítani. A vadász-préda felállást, persze, aligha tudtam felülírni holmi kedves egymáshoz édesgetéssel. De a házőrzőnk sosem bántotta a másik családi kedvencet. Bár nem rágcsálnak együtt répát, és nem alszanak összebújva, megszokták egymás jelenlétét, békében megférnek egymás mellett. 

Ahogyan a kisebb gyerekeket általában, Szilkát sem kellett sosem félteni. Jól tudja, hogy az ólja körüli, elkerített rész az ő felségterülete. Így bátran odaszökken a kapuhoz, illegeti hófehér pamacs farkát, míg Konor ingerülten hegyezi füleit a másik oldalon. Amikor Konor alszik napközben, akkor cselesen kibújik a kerítés alatti résen, és elugrabugrál az udvaron. Majd rövidesen a konyhakertbe tart, mert jól tudja, hogy ott „a nagyobb testvér” megint hiábavalóan csahol utána. 

Előfordul, hogy elszámítja magát, akkor gyorsan iszkol, s szerencsére Konornak sosem sikerül utolérnie. Ha pedig a jelenlétünkben találkoznak össze, az eb orrával finoman megböködi a nyuszit, s olykor a bundába belenyalintás is belefér. Mindezt olyan óvatosan teszi, mintha tudná, mennyire törékeny ez a kis szőrmók. Aztán Szilka megint futni kezd, Konor a nyomában. Én meg kiabálok utánuk. De hasztalan, mert a gyerekek sosem értenek a szép szóból.