Mikor Kálmánt hazahoztuk a menhelyről, a hófehér bundájú, gombszemű kiskutya papírjain csak annyi állt: „keverék”. Érdeklődve mustrálgattuk, milyen fajták keveredhetnek benne, a gondozói csak kedvesen mosolyogtak, hogy fogalmuk sincs, és az állatorvosunk is tanácstalanul vonta meg a vállát.
A zsákbamacska definíciója szerint meglepetést jelent, amelynek pontos tartalmát előre nem ismerik, kockázatot rejt magában. Nos, ha ezt magunkra vetítjük, ha nem is zsákbamacskához, de egy zsákbakutyához jutottunk, aki a családunkba költözése óta következetesen válaszol a „ki vagy te?" kérdésünkre – tettekkel.
Kálmán ugyanis nem az a fajta kutya, aki csendben figyel a sarokból. Ő figyel, igen, de közben folyamatosan értelmez, döntéseket hoz. Játékos, tanulékony, és mintha belső jegyzetfüzetet vezetne a szabályainkról. Amit lehet, megrág. Amit nem lehet, azt is. A kertet feltúrja, mert szerinte ott valami nagyon fontos dolog lehet elásva. Különben is, egy rendes pásztorkutya sosem tétlen. De ne szaladjunk ennyire előre…
Pár hete a kutyafuttatóban érkezett a felismerés, egy fekete puli formájában. Korong pont úgy nézett ki, mint a mi Kálmánunk, csak éppen sötét bundája bongyor fürtökben röpködött körülötte. A mi kutyánk is puliféle lenne? – csapott belénk a felismerés. A szőre jellege arra utal, bár fiatal lévén, még nem rasztásodik. Aztán az a figyelmes tekintet, az állandó készenlét, a fáradhatatlan „mit csinálunk most?” energia. A pulik állítólag rendkívül okosak, és ezt Kálmán is bizonyítja. Például pontosan tudja, hol tartjuk a jutalomfalatot, és azt is, hogyan kell olyan arcot vágni, amelynek láttán az ember szíve rögtön megolvad. Szeret terelni minket, a vendégeinket, a gondolatainkat. A pulik híresen önállóak, és kissé makacsok. Ő sem vakon engedelmeskedik, hanem mérlegel. Akkor is, amikor oda kellene adnia a visszahozott labdát. Fontos? Megéri? Ha leteszi, jár a simogatás a kócos kis fejére.
Végül is mindegy, milyen fajtákból keveredett. Kálmán nem papírokból áll, hanem reggeli örömből, sáros mancsnyomokból, szétcincált kutyaágyakból és abból a virgonc lelkesedésből, amivel mindennap nekivág a világnak. Zsákbakutyát kaptunk, igen. Egy puliszívűt. Mindegy, kik voltak a felmenői, már tudjuk, hogy pont ő kellett nekünk. Egy nagy csibész, aki nap mint nap bizonyítja: a legjobb dolgokat az életben nem kell felcímkézni.
