Szombathelyen színház terem

– Honnan jött?
– Most éppen Győr mellől, Abdáról, ott volt jelenésem. Egyébként a családommal Szombathelyen élek. Ebben a „kalandban” a leglényegesebb az volt, mit szól hozzá a gyerekünk. A negyediket még Budapesten járta ki, az ötödiket pedig már Szombathelyen kezdte. Mivel jól focizik, keresni kellett egy új egyesületet is.

– És jól vette az akadályokat?
– Pár hét alatt beilleszkedett. Imádja az osztálytársait, befogadták a csapatba. Nem is akar visszajönni Pestre. Amúgy ezzel én is így vagyok. Most különösen, hogy negyven percen át araszoltam a városban…

– Rögtön igent mondott a szombathelyieknek, vagy fontolóra vette a hívásukat?
– Messziről kezdem a választ. Pályám során csupa olyan helyen dolgoztam, ahol sok mindent megtanultam. A hatvanas évek Egyetemi Színpada, ahonnan indultam, a Kádár-éra izmosodó szakaszában megtűrt intézmény volt, ezért is alakulhatott ki ott egy erős közösség, amibe beletartozott a magyar értelmiség színe-java. Nekem nemcsak a színházat jelentette, hanem egyfajta életformát is. A kézszorítások melegében, a tekintetekben, az elejtett szavakban benne volt a biztatás, az összetartás, az egyformán gondolkodás.

– Már tudom a válaszát: azért ment az ország nyugati csücskébe, hogy ezt újból megteremtse.
– Hiába fordultam meg jó társulatoknál, végig hiányzott valami. Az nekem kevés, hogy lefutnak az előadások, másnak is kell történnie. Ezt a hiányt a Nemzeti Színházban is éreztem, és egyre gyakrabban gondoltam arra, hogy a szavakat tettekre kellene váltanom.

– Sikerült?
– Szombathelyen kezd beindulni az élet. A klubban egyre gyakrabban jönnek össze a helyiek. Beszélgetésekre is alkalmat kerítünk: kötelező olvasmányok jelszóval minden hónapban más-más művet kell elolvasniuk a kultúrabarátoknak. Spiró Györggyel kezdtük, aztán jön Parti Nagy Lajos, majd Esterházy Péter is. De vannak másféle, közönség előtt zajló diskurzusok is. Meggyőződésem, hogy szükség van ilyen alkalmakra.

– Ezt a helyiek is így gondolják?
– Az eddigi tapasztalatok megerősítenek ebbéli hitemben. Szombathely barátságos, kultúraszerető város, ideális hely a színházteremtésre. Ezt felismerve nem volt kétséges számomra, hogy a Nemzeti Színház után itt folytatom a pályámat.

– Nem sutyorogták a háta mögött, hogy az ország első színházának igazgatója vidékre menekül?
– Mennyivel hihetőbb lenne az, hogy van ott egy szeretőm, akitől gyerekem született, nekem meg kötelességem odaköltözni, és ha már így esett, velem tart a családom is! De hogy én egy ügyet akarok szolgálni, az senkit nem villanyoz fel. Különben a hozzám közel álló kollégáim és a barátaim megértették a szándékaimat. Pályázhattam volna újra. Azonban én már 2007 tavaszán bejelentettem, hogy a december 31-én lejáró szerződésem után elmegyek Szombathelyre. Mindenképpen merész húzás volt, különösen manapság. Néha nosztalgiával gondolok vissza a Nemzetire, több kollégámmal tartom is a kapcsolatot.

– Szombathely azonban felülírja emlékeit?
– Mondhatjuk így is. A város régóta akar színházat, 1991-ben hoztak határozatot róla. Sok nekibuzdulás volt, de valamin mindig elvérzett. Én pont egy olyan helyzetben kerültem képbe, amikor megint erős volt a vágy a színház létesítésére. Bennem bíztak, a közgyűlési döntés során huszonnyolcan szavaztak rám igennel, nemleges szavazat, de még tartózkodás sem volt. Ez azért elég figyelemreméltó a jelenlegi politikai légkörben.

– Azóta sem kezdték ki? Hallottam, hogy a szombathelyi Fidesz másra költené a színházépítésre szánt pénzt…
– Mivel a város szorult helyzetben van, felmerült, hogy hozzányúlnak ehhez az összeghez. Nem szeretném, ha ez a kósza ötlet megvalósulna.

– Nagyvonalú vagy szerény tervei vannak?
– Elég nagyvonalú, mivel másfél milliárd forintból építjük újjá a helyőrségi művelődési klubot. A szombathelyiek nem szeretik ezt a szocreál épületet, amin nem is kell csodálkozni, hiszen a honvédség céljait szolgálta. Mi majd úgy kicsinosítjuk, hogy nem fognak ráismerni! Ami pedig a csodapalota belsejét illeti: háromszáz fős nagyterem és kamaraterem épül, tágas előteret és teraszt képzeltünk el, és ami ugyancsak fontos, minden színházi funkció korszerű elhelyezést kap. Nem is lehet jobbat kívánni, mint amit a tervrajzokon látni.

– Támadások érték a miatt is, hogy építész testvére részt vesz a munkálatokban.
– Ez övön aluli támadás volt. Ha megengedi, elmondom az igazságot. A meghívásos pályázaton Filep Ákos cége lett a befutó. Annak idején részt vett a Merlin Színház felújításában, most a Gödör Klub vezetője, azt is az ő elképzelései szerint alakították át. Tehát neki van már tapasztalata a nyitott színházat illetően. A tervezést viszont egy team végzi, statikusnak az öcsémet kérték fel, legalább harminc éve dolgoznak együtt. Erről én nem tudtam, de egyébként sem szólhattam volna bele, mert nem én vagyok a pályázat kiírója és elbírálója. Véleményem szerint nincs összeférhetetlenség, az egyik napilap mégis úgy állította be, mintha hatalmas pénzeket nyúlnánk le. A közgyűlés által megszavazott tervezési összeget különben sem az öcsém kapja, hanem az őt foglalkoztató cég.

– Miért kérte arra a társulatához szerződtetett színészeit, hogy költözzenek Szombathelyre?
– Azért, mert így a legjobb. Tizenegy évet töltöttem a kaposvári színházban az akkori feleségemmel, Lázár Katival. Ott született a lányunk, ott járt óvodába és iskolába. Többek között Koltai Robi, Pogány Judit, Máté Gábor, Molnár Piroska is helyben lakott, mindannyian kaposváriak voltunk. Sok időt töltöttünk együtt, nem is vágytunk máshová. Messze volt a főváros, ritkán autóztunk fel különmunka miatt. Állítom magának, ez nagyban befolyásolta a színház akkori menetelését. Szeretném, ha ez Szombathelyen is megvalósulna. Ide nem lehet naponta ingázni. Háromórás az út, rettenetes kamionforgalommal.

– És balesetveszéllyel!
– Arról nem beszélve. A színészek maguktól is rájöttek, hogy elmélyült, nyugalmas munkát csak úgy tudnak végezni, ha ideköltöznek. Kiss Mari, Péter Kata, Csonka Szilvi, Trokán Péter, Horváth Ákos, Orosz Robi és a többiek nagyon jól érzik magukat a városban. A kötődés fordítva is igaz: sokat jelent, ha a szombathelyiek „birtokolhatják” őket.

– Már tudja, hogyan kell színházat szervezni?
– Nekem ebben van némi gyakorlatom. Mérnökként végeztem, a szervezéshez szükséges precizitást innen hoztam. Átlátom a rendszert, felfedezem az összefüggéseket, nem veszek el a részletekben. Tehetséget, erőt, tettrekészséget érzek magam ban. Mindjárt megöregszem, a hátralévő időmet nem szereposztással és pénzügyi problémákkal szeretném eltölteni. Nekem az alkotás ezeknél fontosabb.

– Mi lesz a következő állomás?
– A Farkasréti temető. Komolyra fordítva a szót: ennek a munkának a gyümölcse négy-öt év múlva kezd beérni, de akkor még nem feltétlenül kell leszedni a fáról. Bármilyen meglepő is, hosszú távra nem szoktam tervezni.

– Ha befejezzük a beszélgetést, hová tart?
– Egy barátommal találkozom. Amikor Pesten vagyok, igyekszem behozni a lemaradásaimat. Aztán irány vissza Szombathely!