Feledhetetlen Nobel-díjasaink I.

A tehetséges svéd gyáros, Alfred Nobel akár arról is lehetne híres, hogy véletlenségből feltalálta a dinamitot, nevét azonban sokkal inkább az általa alapított díj tette mindmáig ismertté. A nőtlen és gyermektelen férfiú ugyanis úgy döntött, végrendeletében minden vagyonát egy alapítványra hagyja. E fennkölt gondolat jegyében a vagyon hozadékából a mai odaítélik az öt díjat: a fizika, a kémia, az élettan és az orvoslás, valamint az irodalom területén elért eredményekért, illetve kiosztják a béke Nobel-díjat. A díjazottak egy 200 gramm tömegű, 23 karátos aranyból készült érmet is kapnak.

Sokaknak feltűnt, miért nem jár elismerés a matematikában jeleskedőknek.? Nos, a legendák szerint azért, mert Nobel nem tudta megbocsátani kedvelt házvezetőnőjének, hogy épp egy matematikussal szökött meg.

Arra ugye még jól emlékszünk, amikor Kertész Imre átvehette a Nobel-díjat. A korábbi, magyar származású kitüntetettek nevét viszont lassan már-már csak tudományterületük művelői ismerik. Érdemes hát felfrissíteni a memóriánkat!

Akadnak honfitársaink közt olyanok is, akiknek szinte kijárt volna e díj, de sajnos csak a jelölésig jutottak. Eötvös Lorándot például háromszor is jelölték 1911 és 1917 közt, végül mégsem lehetett övé a hőn áhított érem.

Lénárd Fülöp (1862-1947, képünkön)1905-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat a katódsugárzással kapcsolatos kutatásaiért. Pozsonyban született, ott is járt gimnáziumba. Budapesten, Heidelbergben és Berlinben végezte egyetemi tanulmányait, Eötvös Loránd tanársegédje is volt. Németországban élt később, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd tiszteletbeli tagjának választotta.

Bárány Róbert (1876-1936) egyensúlyszervünk élettanával és kórtanával foglalkozott, ezért kapta a díjat 1914-ben. Csak az apja született hazánkban, aztán kivándorolt Bécsbe. A tudós az elismerésnek később nagy hasznát vette, ugyanis Nobel-díjának köszönhetően engedték el az első világháborúban az orosz fogságból. Svédországban kapott egyetemi katedrát.

Zsigmondy Richárd (1865-1929) 1926-ban vehette át a Nobel-díjat, a kolloidkémia megalapítójának tartják. Bécsben született, ám a szülei még magyarnak vallották magukat, s a tudós is beszélte a nyelvünket.

Szent-Györgyi Albert (1893-1986, képünkön) az orvosi és élettani Nobel-díjat 1937-ben kapta meg, főként a C-vitamin felfedezéséért. Ő az egyetlen magyar tudós, aki itthoni tudományos tevékenységének köszönheti e magas elismerést. Nevét számos intézmény viseli. Budapesten született, ott szerzett diplomát, majd 1931 és 1945 között a szegedi tudományegyetem professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, s Amerikában, Boston mellett telepedett le. A díjául szolgáló aranyérme a Nemzeti Múzeumban található. Szent-Györgyi megfogalmazta, hogyan születnek a tudományos fölfedezések, miben áll a tudós feladata: „Látni, amit már mindenki látott, s azt gondolni róla, amit még senki sem gondolt” . Azt ellenségei se foghatták rá, hogy száraz szobatudós lett volna: a világháború alatt titkos diplomáciai küldetést vállalt. Emelett lovagolt, teniszezett, kollégáit rendszeresen ötórai teán látta vendégül. Hosszú élete alatt nemcsak a tudományra, de négy feleségre is volt ideje. Túl a hatvanon, nálánál negyven esztendővel ifjabb arát választott magának – úgy tűnik, férfiként is zseniálisnak született...

Cikkünk második részét holnap 14 órakor olvashatják honlapunkon!